Íme, ezzel az autóval indul idén Alonso a Tripla Koronáért!

A McLaren kedd délután leleplezte Fernando Alonso Dallara-Chevrolet-jét, mellyel a spanyol szűk két hónapon belül rajthoz áll az 500 mérföldes indianapolisi versenyen.

16c_74721_2.jpg

Normál körülmények között már egy hónappal ezelőtt megrendezték volna az IndyCar tradicionális oválpályás versenyét, a koronavírus miatt azonban augusztus 23-ára halasztották a 104. Indy 500-at, amit ráadásul nézőkkel rendeznek meg – az elmúlt napokban elterjedt információk szerint már el is adták 175 ezer jegyet a legendás futamra. (A későbbi terveknek megfelelően, végül Texasban rajtolt el a 2020-as szezon, még június elején.)

Még a járvány kirobbanását megelőzően bejelentették, hogy Fernando Alonso harmadjára is nekivág a félezer mérföldes viadalnak – ráadásul zsinórban másodjára a McLaren színeiben, a tavalyi fiaskó ellenére, amikor is főként a csapat hibájából még kvalifikálni sem tudta magát a versenyre a kétszeres Formula–1-es világbajnok.

Ám a wokingi gárda időközben összebútorozott a Schmidt Peterson Motorsports-cal, ennek eredményeként Alonso is az Arrow McLaren SP képviseletében indul, akárcsak a csapat két állandó ifjú versenyzője, Oliver Askew és Patricio O’Ward. Kedden délután Alonso Indy 500-as gépének festését is bemutatta a McLaren tengerentúli csapata:

„Nagyon örülök neki, hogy végre láthatom az autót, amivel indulni fogok az Indianapolis 500-on. A szokottnál hosszabb ideig kellett várnunk arra, hogy bemutathassuk a festést, viszont ez már azt jelenti, hogy hamarosan beindíthatjuk a motorokat Indianapolisban. Biztos vagyok benne, hogy az Arrow McLaren SP versenyképes lesz. A csapat ugyanis rendelkezik kellő tapasztalattal, jól képzett munkaerővel és remek forrásokkal” – nyilatkozta a 38 éves versenyző.

A spanyolnak nem titkolt célja, hogy megnyerje az oválfutamot, és ezzel megszerezze a Tripla Koronát, kiegészítve korábbi sikereit, melyeket a Monacói Nagydíj, illetve a Le Mans-i 24 óráson ért el. Erre korábban csak egy versenyző volt képes: az 1972-es F1-világbajnok Graham Hill.

Fotó: McLaren Media, Arrow McLaren SP

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2115974968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása