A Renault újdonsült francia versenyzője örömmel fogadná, ha 2021-ben a kétszeres világbajnok Fernando Alonsóval dolgozhatna együtt.
Miután májusban eldőlt, hogy Daniel Ricciardo átveszi a McLarennél a Ferrarihoz, Sebastian Vettel helyére igazoló Carlos Sainz helyét, megüresedett egy hely a Renault-nál 2021-re – ám az enstone-iak leszögezték, nem fogják elkapkodni a pilótakérdést. Mindenesetre több név is felmerült Ricciardo lehetséges utódjaként, köztük Fernando Alonsóé, Valtteri Bottasé vagy éppen Vettelé.
A spielbergi – maszkos – médianapon amellett, hogy Vettel előadta a saját verzióját a ferraris szakítás hátteréről, Esteban Ocon arról beszélt, annak örülne a legjobban, ha Alonsót választaná a Renault, aki korábban két világbajnoki címet is nyert a francia gyártónak.
„A személyes preferenciám nincs befolyással arra, mit fog csinálni a csapat” – szögezte le a másfél év kihagyás után az F1-be visszatérő francia a Motorsport.com által idézett interjúban, akinek választásával egyébként a dobbantó Ricciardo is egyetértett. – „Ugyanakkor remek kapcsolatom van Fernandóval. Idáig egyetlen versenyzővel cseréltem sisakot, és az ő volt. Anno azok a csaták szeretették meg a sportot, amiket ő vívott Michaellel [Schumacherrel – szerk.]. Nem tudom, hogy tényleg jön-e hozzánk, de ha így lenne, annak nagyon tudnék örülni.”
Természetesen nem ennyire fekete-fehér a helyzet a Renault-nál, nemhogy az nem biztos, hogy nagy nevet igazolnak-e, hanem még az is kérdéses, hogy egyáltalán nem-e egy újonc lesz Ocon csapattársa. Utóbbi forgatókönyv esetén jelentősen megnőhetnek a tartalékpilóta Guanyu Zhou, valamint a kínaihoz hasonlóan idén a Formula–2-ben versenyző Christian Lundgaard esélyei a bemutatkozásra.
Fotó: Renault F1 Media
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.