F1: Megvan, mikor jelenti be 2021-es versenyzőit a Haas

Minden jel arra mutat, hogy a hétvégi Portugál Nagydíjon újabb kérdőjelek tűnnek el a jövő évi mezőnyt illetően: ezúttal a Haas párosára derülhet fény.

km1-415.jpg

Hosszú hetek, hónapok óta téma, hogy miképpen alakult a Ferrari ügyfélcsapatainak, az Alfa Romeónak, illetve a Haasnak a felállása jövőre. Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy egyik versenyzőjét sem tartja meg a Haas, sőt az elmúlt napokban a dán BT F1-es szakírója, Peter Nygaard kész tényként tálalta, hogy az idei év végén Kevin Magnussen Formula–1-es pályafutása is véget ér.

Ezúttal egy másik dán lap, az Ekstra Bladet kapirgált a Haas háza táján, és úgy tűnik, már a hétvégi Portugál Nagydíjon kiderül, kik lépnek a Romain Grosjean, Magnussen páros helyébe. A kannapolisi együttes nem volt hajlandó kommentálni az értesült, viszont ahogyan azt már korábban már írtuk, az egyik ülés Nikita Mazepiné lehet, aki milliárdos édesapja révén komoly orosz hátszéllel érkezhet meg a királykategóriába, még ha a csapatot nem is sikerült megkaparintani.

002_nikita_mazepin_hitech_grand_prix_c_formula_motorsport_limited_1.JPG

Mazepin jövőre már az F1-ben bizonyíthat. (Fotó: Formula Motorsport Ltd.)

Persze, Mazepin bemutatkozását még nem lehet kőbe vésni, hiszen a Formula–2-es idény csak Bahreinben zárul le, így egyelőre bizonytalan, hogy lesz-e egyáltalán elegendő szuperlicensz-pontja. Olasz források, pontosabban a La Gazzetta dello Sport értesülései szerint az F2-es bajnokságot vezető Mick Schumacher lesz a 21 éves orosz csapattársa, vagy ha nem is ő, mérget lehet rá venni, hogy valamelyik Ferrari-akadémista kap lehetőséget.

Vagyis könnyen előfordulhat, hogy két újonccal vághat neki 2021-nek a Haas, de legalább ennyire érdekes az is, miként alakulnak a dolgok az Alfa Romeónál, amire csakugyan alig pár héten belül fény derülhet, legalábbis Frédéric Vasseur Autosport.com-nak tett nyilatkozata alapján. A legújabb sajtóértesülések szerint a Ferrari nyomására megtarthatja a székét Antonio Giovinazzi, noha az eddigi másfél éve során nem nyújtott meggyőző teljesítményt, úgy látszik, a maranellói gárdának fontos, hogy legyen – saját nevelésű – olasz pilóta a mezőnyben.

„Maranello befolyása neki és Micknek is ülést biztosít az Alfa Romeónál és a Haasnál” – írja az olasz szaklap két írója, Luigi Perna és Mario Salvini. Giovinazzi mellett a korelnök Kimi Räikkönen maradása is egyre biztosabb, ami a Ferrari másik két juniorjának, Callum Ilottnak és Robert Shwartzmannak lehet rossz hír.

large-2020_eifel_grand_prix_thursday_1.jpg

Jövőre úgy mutatkozhat be a kis Schumi a mezőnyben, hogy Giovinazzi széke is megmarad – ami eddig elképzelhetetlennek tűnt. (Fotó: Antonin Vincent / DPPI / Alfa Romeo Racing Media)

Helyzetükön az sem segít, hogy Günther Steiner csapatfőnöke nemrégiben arról nyilatkozott a Sport1-nek, hogy a Haas olyan versenyzőket szeretne, akikre nemcsak 2021-ben, hanem 2022-ben is számíthat. Az amerikaiak álláspontjukat a leendő szabályváltozásokkal indokolják. Az Ekstra Bladet arról is említést tesz, hogy Nico Hülkenberg és Sergio Pérez sosem merült fel opcióként a Haasnál, habár a mexikói esetében nagyon is úgy tűnt, hogy oda készül igazolni.

Miközben Nico Hülkenberget (újfent) egyre többször boronálják össze a sajtóban, Pérez a Mercedes-junior George Russellt túrhatja ki a Williamstől, a grove-i gárdának ugyanis a mexikói anyagi háttere a reménytkeltő tulajdonosváltás ellenére is csábító. A csapat – a Haashoz hasonlóan – nem kívánt reagálni az állítólagos fejleményekre.

Nem Russell esetleges menesztése lehet az egyetlen őrült fordult a pilótapiacon, ugyanis – ahogyan azt napokkal ezelőtt megírtuk – Pierre Gasly a Renault-hoz fúrhatja be magát honfitársa, Esteban Ocon kárára, miután a francia és a Red Bull viszonya több paddockbéli értesülés szerint is megromlott.

F1: Őrült meglepetéseket hozhat még a pilótapiac

Érvényes szerződésük ellenére Esteban Ocont és a Mercedes-patronált George Russellt is megpuccsolhatják, viszont Sergio Pérez megmenekülhet.

via grandpx.newsPlanetF1.com

Nyitókép: Andy Hone / LAT Images (Haas F1 Team Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6116248734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása