WTCR, ETRC: Döntöttek arról, lehetnek-e nézők a Hungaroringen

Szűk két héttel az esemény előtt a Hungaroring – a Nemzetközi Népegészségügyi Központ ajánlása alapján – úgy döntött, zárt kapuk mögött rendezi a WTCR és a kamion Európa-bajnokság közös fordulóját.

300c020f45c68a541cc6ac67bf3e19c8.jpg

Ahogyan azt korábban a Braking News Motorsportnak is megerősítette a pálya, az utolsó pillanatig kivárt a Hungaroring a döntéssel, miszerint nézők jelenlétében rendezik-e meg a túraautó-világkupa és a kamion Európa-bajnokság közös futamát, vagy sem. A mogyoródi aszfaltcsík végül kedden közölte a honlapján, hogy az illetékes hatóságokkal egyeztetve, illetve a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlása alapján az október 16-18-i Super Racing Fesztivál zárt kapus esemény lesz, hasonlóan a július közepén lebonyolított Formula–1-es Magyar Nagydíjhoz.

„A Hungaroring számára a versenyzők mellett mindig is a szurkolók voltak a legfontosabbak, ezért is várt ki az utolsó pillanatig, és a döntést végül a versenyzők, a közreműködők és a nézők egészségének megóvása motiválta” – indokolták a döntést a hungaroring.hu-n, melynek értelmében üres lelátók előtt kell versenyeznie a regnáló WTCR-bajnok Michelisz Norbertnek, Tassi Attilának, a Zengő Motorsportnak és versenyzőinek, Boldizs Bencének és Kismarty-Lechner Gábornak, valamint a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző Kiss Norbertnek.

Noha a koronavírus-járvány második hulláma már augusztus végén, szeptember elején elérte Magyarországot, két forgatókönyvvel készült a Hungaroring a hétvégével kapcsolatban; a másik opció az lett volna, hogy korlátozott mennyiségű, 5000 nézővel bonyolítják le a versenyeket, mint arról többek között Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató is nyilatkozott.

Ami viszont a közvetítéseket illeti, jelen állás szerint az Eurosport 2 és a Sport TV is élőben közvetíti majd a WTCR magyarországi futamait; utóbbi – mint ismeretes – idén vette át az MTVA közvetítési jogait, és többek között Szujó Zoltán ex-F1-es kommentátort és Szabó Zsolt Dávid túraautó-versenyzőt is szerepelteti szakértőként.

Nehezített körülmények fogadják a média képviselőit, de őket is csak limitált létszámban. Mint az a pálya weboldalán megjelent tájékoztatóból kiderült, a sajtó munkatársai csakis 96 órán belüli, érvényes és önköltségen elvégzett, negatív koronavírus-teszttel léphetnek be a pálya területére, emellett elszeparálják és korlátozzák mozgásukban az újságírókat, valamint a fotósokat és tévéseket.

Fotó: Florent Gooden / DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3516229450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása