Sajtóértesülések arról számoltak be, hogy hat szezon után távozhat a Virgin Racingtől Sam Bird, hogy a Jaguar gyári versenyzője lehessen. A brit helyére egy Japánban befutott új-zélandi érkezhet.
Az elmúlt hónapokban általában jól értesült The Race arról tudósít, hogy Sam Bird a berlini szuperfinálé után elhagyhatja a Virgin Racinget, a következő szezonban pedig már a Jaguar színeiben térhet vissza; rövidesen a hivatalos bejelentésre is sor kerülhet. Rövid időn belül Birdé lehet a negyedik meglepő átigazolás, miután René Rastot leigazolta az Audi, az ingolstadtiak által a szimulátoros botrányra hivatkozva menesztett Daniel Abt pedig a koronavírus miatt távolmaradó Ma Qing Hua helyét veheti át a NIO-nál, míg Alex Lynn a vélhetően a Porschéhez tartó Pascal Wehrlein székébe ülhet a Mahindránál.
Bird a kezdetektől fogva a Virgin csapatát erősítette a Formula–E-ben, a brit alakulattal kilenc győzelemig jutott, a 2017/2018-as idényben pedig a bajnoki címért harcolt, ám végül alulmaradt korábbi csapattársával, Jean-Éric Vergne-nyel szemben. Amennyiben Bird tényleg Mitch Evans mellé szegődik a Jaguarhoz, már csak Sébastien Buemi és Lucas di Grassi mondhatják majd el magukról, hogy 2014 szeptembere óta íródó Formula–E-pályafutásuk egyetlen csapathoz köthető: a svájci esetében az e.dams Renault/Nissanhoz, míg a brazilnál az Abt/Audihoz.
Bird leigazolásával viszont végre célt érhet a Jaguar, a brit gyári csapat ugyanis a kezdetektől fogva küzd azzal, hogy versenyképes csapattársat találjon Evans mellé, 2016 óta Adam Carroll, Nelson Piquet Jr., Alex Lynn és – a jelek szerint – James Calado sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, értelemszerűen utóbbi váltanák le most. A 33 éves brittel viszont hosszú távon megállapodhatnak, úgy tudni, a szerződés legalább 2022-ig, a Gen2-es éra végéig lenne érvényes.
A szakportálnak arra is van forgatókönyve, mi lenne a Bird távozásával megüresedő ülés sorsa: Nick Cassidy lenne Robin Frijns új csapattársa a Virginnél. Az új-zélandi versenyző épp a Virginnel vett részt a marrakeshi újoncteszten még márciusban, amit ráadásul az élen is zárt. Cassidy évekkel ezelőtt hiába tűnt ígéretesnek, végül Japánban találta meg a számításait, ott viszont nagyon is: 2015-ben megnyerte az ottani F3-as sorozatot, két évvel rá a Super GT-t, tavaly pedig a Super Formulában is felért a csúcsra.
A The Race emellett azt is megtudta, hogy nem ez volt az első alkalom mostanában, hogy Cassidy ajánlatot kapott a Formula–E-ből, nemrégiben a Mahindrával folytatott tárgyalásokat, ám ezek zátonyra futottak a Japánban a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő utazási korlátozások miatt.
Az értesüléseket az oldal megkeresésére sem a Virgin, sem a Jaguar nem volt hajlandó kommentálni, ám minden jel arra mutat, hogy még a bajnokság augusztusi folytatódása előtt választ kaphatunk a kérdésekre.
Fotó: Sam Bagnall, Joe Portlock, Sam Bloxham, Andrew Ferraro / LAT Images (FIA Formula E Media)
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.