Formula–E: GP2-es futamgyőztest igazoltak Wehrlein helyére

A Mahindra Racing keddi bejelentéséből kiderült, ki veszi át a – vélhetően a gyári Porsche-csapathoz – távozó Pascal Wehrlein helyét a berlini szuperfináléra.

1-_l5r8002.jpg

Mint azt néhány héttel ezelőtt megírtuk, Pascal Wehrlein azonnali hatállyal szerződést bontott a Mahindrával, akkori sajtóértesülések alapján úgy tudni, a Porschénél folytathatja Formula–E-pályafutását az ex-Mercedes-junior, de már csak a következő, január közepén rajtoló idényben.

Az elképzelhető Wehrlein-Porsche házasságot azóta sem kommentálták az érintették, azt viszont kedden bejelentették, hogy Alex Lynn lesz Jérôme d’Ambrosio csapattársa a Mahindránál a mostani szezon hat futamból álló, berlini hajrájában.

„Komoly ambícióim vannak a bajnoksággal kapcsolatban, amik egyeznek azzal, amit a Mahindra el akar érni” – kommentálta a bejelentést a 26 éves pilóta, hozzátéve, hogy a nyolc napos hajrában korábbi berlini tapasztalataiból és sikereiből – köztük a Superpole-os továbbjutásából – akar építkezni.

I'm extremely proud to announce I will be racing in @fiaformulae with @mahindraracing for the rest of the 2020 season. The hard work and fun is only just beginning. ��

Welcome back to Instagram. Sign in to check out what your friends, family & interests have been capturing & sharing around the world.

A The Race úgy tudja, Lynn már ma privát teszten vesz részt a csapattal, majd számos napot tölt a szimulátorban a csapat Egyesült Királyságban található központjában.

Lynn két csapattal szerepelt idáig a Formula–E-ben, előbb a DS Virgin Racing, majd a Jaguar színeiben versenyzett – a brit sportkocsigyártó csapatához szezon közben ugrott be, miután Nelson Piquet Jr. szezon közben dobbantott. Legjobb eredménye idáig egy hatodik hely, amit a 2018-as uruguayi ePrix-n ért el.

A brit versenyző komoly formulaautós tapasztalattal bír, több futamot nyert a GP2-ben, de volt tesztpilóta a Lotus, illetve fejlesztőpilóta a Williams Formula–1-es csapatánál is. Az utóbbi években a sportautózásba is belekóstolt, így megfordult a WEC-ben, továbbá 2017-ben a Wayne Taylor Racing triójának tagjaként megnyerte a sebringi 12 órást.

Fotó: LAT Images / FIA Formula E Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3015912804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása