F1: Megpecsételődött a Magyar Nagydíj sorsa?

A Hungaroring elnök-vezérigazgatója szerint zártkapus Magyar Nagydíjra kell készülni 2020-ban.

ap-215mw3hnd1w11_news.jpg

A koronavírus-járvány a komplett világgal együtt feje tetejére állította az autósportot is, a Formula–1-es szezon első tíz versenyét is halasztani vagy törölni kellett a Francia Nagydíjjal bezárólag. Előreláthatólag július elején, az Osztrák Nagydíjjal rajtolhat az idény, az előzetes tervek szerint pedig a Hungaroring lett volna a harmadik állomás. Augusztus 2-ára tűzték a versenyt, de egyre biztosabb, hogy változni fog a Magyar Nagydíj időpontja, mivel augusztus 15-ig meghosszabbították az 500 főnél magasabb létszámú rendezvényekre vonatkozó tilalmatjelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

A német Bild által beharangozott augusztus 16-i hétvégét is érintené a döntés, miután az 500 főt bőven meghaladná együttesen a csapatok, az orvosi stáb, a pályabírók, valamint a közvetítőstáb személyzet. Habár egyelőre nem tudni, hogy ezek fényében miként változhat a verseny sorsa, a Hungaroring részéről már zártkapus eseménnyel készülnek a jubileumi, 35. Magyar Nagydíjon – derült ki Gyulay Zsolt csütörtökön, az M1-nek adott nyilatkozatából.

„Naponta, kétnaponta egyeztetünk a kereskedelmi jogokat birtokló Liberty Mediával, de minden futam esetében az az alaphelyzet, hogy az adott ország kormányának döntéseihez kell alkalmazkodni, a versenyhétvégék lebonyolítása mindenhol attól függ, hogy ott milyen a járványhelyzet” – idézi az elnök-vezérigazgatói posztot betöltő Gyulay szavait az MTI, hozzátéve, hogy a napról napra változó helyzetben még teljesen bizonytalan az időpont, csakúgy, mint a rendezési körülmények.„A mai nap folyamán egyeztettem Palkovics László miniszter úrral, aki az autó- és motorsportért felelős kormánybiztos, és ő megerősítette, hogy a magyar kormány is szeretné, ha lenne a Hungaroringen Formula–1-es futam, de a rendezés protokollja kidolgozás alatt van.”

A nyári fesztiválszezon sorsát ennél is komolyabban megpecsételte a koronavírus miatt, valamint a védekezés jegyében hozott intézkedések: a Sziget, a Balaton Sound, valamint a Volt Fesztivál is elmarad 2020-ban, mivel esetükben nem maradt más opció, mint a törlés.

FRISSÍTÉS: A Hungaroring reagált a fejleményekre – eldőlt, zártkapus lesz-e a futam, vagy sem

F1: Közleményt adott ki a jubileumi Magyar Nagydíjról a Hungaroring

A Braking News Motorsport is beszámolt a hírről, miszerint a koronavírus-járvány miatt a kormány meghosszabbította a 500 főnél nagyobb tömegrendezvényekre vonatkozó tilalmat egészen augusztus 15-ig, ami a Magyar Nagydíj esélyeit is más megvilágításba helyezte - legalábbis abból a szempontból mindenképpen, hogy meg lehet-e tartani nézőkkel az idei magyar F1-es futamot.

Németország újra a pixisben?

S amíg több helyszín is kérdésessé vált, több korábban kiesett versenypálya próbálja visszaszuszakolni magát a versenynaptárba: nemrégiben Imola jelentkezett be F1-es verseny rendezésére, a Motorsport.com-nak pedig Jorn Teske, a Hockenheimring vezérigazgatója megerősítette, hogy tárgyalásokat folytatnak a Liberty Mediával, hogy még 2020-ban rendezhessenek újra Német Nagydíjat. Teske ugyanakkor hozzátette, hogy az egyeztetések során egyelőre sem lehetséges időpontokról, sem pedig szerződéses feltételekről nem esett szó.

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6315651670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása