F1: Közleményt adott ki a jubileumi Magyar Nagydíjról a Hungaroring

A mogyoródi versenypálya bejelentette, minden erőfeszítésük ellenére ellehetetlenült, hogy nézőkkel rendezzék meg a 35. Formula–1-es Magyar Nagydíjat.

ap-215mw38z51w11_news.jpg

A Braking News Motorsport is beszámolt a hírről, miszerint a koronavírus-járvány miatt a kormány meghosszabbította a 500 főnél nagyobb tömegrendezvényekre vonatkozó tilalmat egészen augusztus 15-ig, ami a Magyar Nagydíj esélyeit is más megvilágításba helyezte – legalábbis abból a szempontból mindenképpen, hogy meg lehet-e tartani nézőkkel az idei magyar F1-es futamot.

Péntek reggel közleményben reagált a fejleményekre a Hungaroring, melyben megerősítette, hogy a jubileumi, 35. Formula–1-es Magyar Nagydíj zártkapus lesz, mint azt csütörtöki nyilatkozatában Gyulay Zsolt, a pálya elnök-vezérigazgatója is előrevetítette.

„A Hungaroring csapata a legvégsőkig kivárt, és jelenleg is folyamatosan egyeztet a nemzetközi jogtulajdonossal, ám mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy a 35. Formula–1-es Magyar Nagydíjat minden erőfeszítésünk ellenére sem tudjuk nézők előtt megtartani” – olvasható a szomorú hír a mogyoródi pálya tájékoztatásában. –  „Természetesen számunkra is az egészség a legfontosabb, és az, hogy fantasztikus szurkolóinkat, munkatársainkat, sportszakmai személyzetünket biztonságban tudjuk, így elismerjük, hogy ez a döntés szükséges volt.” 

Döntését azzal indokolta a Hungaroring, hogy a zártkapus verseny még mindig „sokkal jobb megoldás”, mint ha egyáltalán nem lenne verseny. Ugyanis így világszerte tízmilliók láthatják a Magyar Nagydíjat a televíziós közvetítések révén, ami az országimázs szempontjából értéket jelent. „Tovább folytatjuk tehát a munkát a nemzetközi promóterrel, hogy megtaláljuk a lehető legjobb megoldást” – szögezték le.

A megváltott jegyekre vonatkozóan hozzátette, hogy a már megvásárolt belépők a 2021-es Magyar Nagydíjra is érvényesek, de vissza is válthatóak. Utóbbi esetben türelmet kér a pálya, a jelenleg kialakult helyzet ugyanis őket is váratlanul érte. Ezzel kapcsolatosan további, pontos információkat későbbre ígér.

Hungaroring

A következő Michelisz Norbit keressük! Élő közvetítés a Hungaroring ... E-sport Bajnokság első fordulójáról, a virtuális Hungaroringről. A kommentátorok: Szujó Zoltán és Michelisz Norbert. Tartsatok velünk!

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3815652240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása