A szervezetők bejelentették, hogy nem rendezik meg az eredetileg az aragóniai pályára tervezett évindító WTCR-eseményt.
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya helyett versenynaptár új európai helyszínén, a spanyolországi MotorLand Aragón pályán, március 24-26. között rendezték volna a túraautó-világkupa (WTCR) év eleji kollektív tesztjét, ám három héttel a kitűzött dátum előtt közölték, hogy törölték az eseményt.
Az Eurosport Events döntését a koronavírus-járvánnyal indokolta, amint a közlemény is fogalmaz, „a szükségtelen egészségügyi kockázat elkerülése végett, a versenyzők, a csapatok, a beszállítók, a média képviselői, valamint a szélesebb közösség védelmében”. Európában már több motorsportos tesztre is befolyással volt a tüdőgyulladás-járvány, túraautós berkekben legutóbb a DTM előszezoni tesztjét helyezték át Olaszországból Németországba.
A koronavírus világszerte majdnem 95 ezer főt fertőzött meg az elmúlt néhány hónap folyamán, továbbá több mint 3200 ember halálát okozta – ebből Spanyolországban idáig 193 megbetegedést és egy halálesetet regisztráltak.
A promóter ígérete szerint még a szezon kezdete előtt pótolják a tesztet, a helyszínt és az időpontot később erősítik meg.
Egyes források szerint ugyanakkor nem elképzelhetetlen, hogy a Hungaroringen készülhet majd fel a szezonra a mezőny, hiszen a mogyoródi aszfaltcsík ad otthont az idénynyitónak április 25-26-án, miután a marrakeshi helyszín kiesett a versenynaptárból. (Igaz, azóta kiderült, hogy két Magyarországon tanuló iráni diákot ápolnak a budapesti Szent László Kórházban, így – a többi országban történtek alapján – előfordulhat, hogy idehaza is szigorításokat vezethetnek be, ha továbbterjed a járvány.)
A WTCR szempontjából azonban egyre inkább kardinális kérdésnek tűnik az, hogy lesz-e egyáltalán mezőny, mintsem hogy előszezoni teszt, mivel továbbra is csak a Honda jelentette be négyfős felállását, még a tavalyi világkupagyőztes Michelisz Norbert sorsáról sincs hivatalos információ. A Honda Esteban Guerrierit, Néstor Girolamit, Tiago Monteirót és Tassi Attilát indítja, és állítólag mind a négy Civic a Münnich Motorsport színeiben áll rajthoz. Nem mellesleg már csak két nap van hátra a meghosszabbított határidő lejártáig, március 6-ig.
Fotó: Xavi Bonilla / DPPI (FIA WTCR Media)
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal