F1: Verstappenről és Leclerc-ről áradozott a Red Bull vezére

Max Verstappen egy kivételes tehetség, átlagon felüli érettséggel, míg a legjobb nem Red Bull-os pilóta Charles Leclerc – véli az energiaitalos csapat tanácsadója, Dr. Helmut Marko.

ap-21nb63bf92111_news.jpg

Nemrégiben 2023 végéig szóló szerződéshosszabbításban állapodott meg a Red Bull-lal Max Verstappen. A holland pályafutását már évek óta a Milton Keynes-i együttes egyengeti, és egyúttal biztosította számára a lehetőséget, hogy minden idők legfiatalabbjaként bemutatkozzon a Formula–1-ben – alig több mint egy évvel később pedig már az élcsapatnál futott első versenyén aratott sikerét ünnepelte.

Idén már hatodik szezonjára készül az F1-ben Verstappen, aki tavaly már az összetettben is a legjobb háromban végzett, és sokan esélyesnek tartják arra, hogy megtörje Lewis Hamilton egyeduralmát. A Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko egy friss interjúban elmondta, hogy ő már az első pillanattól fogva látta a potenciált felfedezettjében, aki már az első beszélgetés alkalmával a kortársainál nagyobb érettségről tett tanúbizonyságot.

„Akkoriban körülbelül 15 éves volt, de Max érzelmei és reakciói ennek ellenére hihetetlenek voltak. Általában 20 percet beszélgetek egy versenyzővel, hogy képet kapjak a személyiségéről és a történetéről. Max esetében ez másfél óra volt” – elevenítette fel az első találkozás emlékeit Marko a Motorsport.com hasábjain. Hozzátette: Verstappen fejben akkor 3-5 évvel volt érettebb a koránál.

ap-22bv4ewrs1w11_news.jpg

„Ha valaki csupán 15 éves és mindössze egy év tapasztalata van formulaautózásban, akkor igencsak bátor és kockázatos lépés volt. Visszatekintve azonban újra meghúznám” – folytatta gondolatait a nyolcszoros nagydíjgyőztessé avanzsált pilótáról. – „Láttam az érettségét, valamint azt, mennyit tanult a gokartos éveiben és mennyire elkötelezett a versenyzés iránt. Lassacskán kiegyenlítődött a fejlődése, már nincs akkora különbség kora és érettsége között, utóbbi így is jóval az átlagos fölött van.”

Verstappen megdöbbentően korai bemutatkozása – bármennyire is jól sült el – drasztikus változásokhoz vezetett egyébként, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ugyanis bevezette a korhatárt és a szuperlicensz-pontrendszert: ezek alapján csak azok a pilóták léphetnek fel az F1-be, akik elmúltak 18 évesek, illetve a kisebb kategóriákban összegyűjtöttek 40 pontot.

„Remélem, hogy ezt újragondolják majd” – fejtette ki álláspontját az általa kritizált rendszerről Marko. – „Sok versenyző van, akinek ugyan megvan a 40 pontja, de nincs meg benne a potenciál ahhoz, hogy sikeres legyen a Formula–1-ben. Ellenben sok az olyan ifjonc, akinek megvan a tempója, a szükséges pontjai azonban nem.”

Leclerc a mezőny másik ásza?

190035_jap.jpg

A Motorsport-Total.com pedig arról kérdezte Dr. Helmut Markót, hogy kit tart a legjobbnak az F1-ben, aki nem a Red Bull színeit képviseli. „Leclerc, határozottan ő” – vágta rá a tanácsadó.

Ettől függetlenül aligha van rá esély, hogy a közeljövőben a Red Bullnál kössön ki Charles Leclerc, mivel a monacói a karácsonyi ünnepek előtt 2024-ig elkötelezte magát a Ferrarinak. Marko azonban nem aggódik: tisztában van vele, hogy nagyon sok tehetség van, aki fel lehetne karolni, a Red Bull nevelőprogramját pedig továbbra is működőképesnek gondolja.

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool, Ferrari Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8715429996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása