A Milton Keynes-i gárda először nyilatkozott nyíltan a Nico Hülkenberggel folytatott tárgyalásokról – az is kiderült, hogy végül miért nem a németre esett a választás.
A nyár elején tudódott ki, hogy a Red Bullnál is kopogtatott Nico Hülkenberg – logikus lépés lett volna a négyszeres konstruktőri bajnok gárda részéről a német leigazolása, hiszen akkoriban nem állt túlságosan jól a Red Bull-juniorok szénája. Ennek ellenére a „nonszensz” jelzővel illette az erről szóló híreszteléseket az energiaitalosok tanácsadója, Dr. Helmut Marko.
Pierre Gasly és Alexander Albon évközben helyet is cseréltek, az elsőre drasztikus(nak tűnő) döntés pedig helyesnek bizonyult: a francia ugyanis a Toro Rossónál ismét magára talált (az őrült Brazil Nagydíjon első dobogós helyezését is megszerezte), míg a thai-brit újonc magabiztosan hozta a kötelezőt az élcsapatnál. Mindezek után a Red Bull leszögezte, hogy mind az anyacsapat, mind pedig a Toro Rosso változatlan felállással vág neki 2020-nak, a 2023-ig lebetonozott Max Verstappen mellett tehát Albont, Gaslyt és Danyiil Kvjatot is megtartja.
Marko azonban utólag bevallotta, hogy a Red Bullnál valóban számoltak Hülkenberggel arra az esetre, ha Albon is elvérezne az élmezőnyben szerepelve. „Eleinte Hülkenberg keresett meg minket” – nyilatkozta a Motorsport-Total.com-nak. – „Akkoriban nem tudtuk, mire képes Albon, szóval nyitva hagytuk a kérdést. Aztán amikor lehetőséget adtunk Albonnak [a bizonyításra – szerk.], nyilvánvaló lett, hogy Hülkenbergnek nincs helye nálunk.”
„Máskülönben a saját alapelvünk ellen vétettünk volna, hiszen idáig mindig a nevelőprogramunkból hoztuk a versenyzőket. A hozzánk csatlakozó junioroknak ez jelent biztonságot, ebből adódóan ugyanis a Formula–1-be jutási esélyeik magasak. Nem mondom azt, hogy soha nem fogunk már máshonnan versenyzőt igazolni, de ahhoz számottevően jobbnak kell lenni” – indokolta a Red Bull döntését.
Hülkenberg helyzetét tovább nehezítette, hogy a Renault leigazolta Esteban Ocont a helyére, a német pedig a Red Bull mellett a Haasnál és korábbi csapatánál, az Alfa Romeónál sem járt sikerrel. Így nem maradt neki hely az idei rajtrácson, és ez minden bizonnyal azt jelenti, hogy többé már nem látjuk a Formula–1-ben versenyezni.
Fotó: Renault Media, Getty Images / Red Bull Content Pool
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.