Reagált azon híresztelésekre a Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko, miszerint 2020-tól Nico Hülkenberg válthatja Pierre Gaslyt a csapatnál. A „nonszensz” jelzővel illette a feltevést.
Nem produkált idáig túlságosan kiemelkedő teljesítményt a 2019-es Forma-1-es szezonban Pierre Gasly, miután átvette a Renault-hoz távozó Daniel Ricciardo helyét a Red Bullnál – a három élcsapat versenyzői közül ugyanis már csak ő az egyedüli, aki még nem állt dobogóra, miközben holland csapattársa, Max Verstappen kétszer is.
Ezek után az utóbbi hetekben több sajtóorgánum is megszellőztette, hogy a Red Bull fontolóra veheti a francia versenyző leváltását, sőt a múlt héten a Motorsport.com olasz kiadása be is dobta Ricciardo jelenlegi csapattársának, Nico Hülkenbergnek a nevét, mint lehetséges helyettes. Azonban Dr. Helmut Marko, a négyszeres konstruktőri világbajnok gárda az Auto Bild kérdésére határozottan cáfolta a pletykákat:
„Ezek a pletykák már annyira túlzóak, hogy még egy ilyet nem akarok kommentálni. Teljesen nonszensz ez az egész. Ugyanezt mondtam Gaslynak is, aki emiatt még fel is hívott.”

Markót emellett a hétvégi esélyekről is kérdeztek, aki erre a kérdésre felelve egyértelműen leszögezte, hogy Red Bull-győzelemre ne számítsunk Kanadában – sőt úgy véli, hogy a szintén önostromlásba burkolódzó Ferrari is esélyesebb arra, hogy megszorongassa a Mercedest.
„Montrealban esetleg a Ferrarinak lehet esélye [a Mercedes ellen – szerk.], az erős motornak köszönhetően. Természetesen mi is minden tőlünk telhetőt meg fogunk próbálni, de a mi időnk inkább Szingapúrban jön majd el, amikor már a Honda új motorja is meglesz”
– mondta Marko, aki a szezon előtt még öt győzelmet vizionált csapatának.
Fotó: Renault Media, Getty Images / Red Bull Content Pool
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal