F1: Ocon 2020-ban visszatér – hivatalos!

1d2cf43f5e1f2dfe98a9f9cc0cb6cc-8da07.jpg

Egy év kihagyás után újra a Forma-1-ben fog versenyezni a GP3 2015-ös bajnoka, Esteban Ocon – a francia a Renault-nál folytatja, ahol Daniel Ricciardo csapattársa lesz 2020-ban.

A Racing Pointnál tavaly nyáron végbement tulajdonos- és névváltást követően, egy fél manoros és két Force Indiá-s szezon után került partvonalon kívülre Esteban Ocon, aki emiatt csak a Mercedes tartalékversenyzőjeként tudott a Forma-1-ben maradni. Csütörtök délután viszont bejelentették, hogy 2020-ban újra versenyezni fog Ocon, mégpedig a Renault színeiben, miután a Mercedesnél végül ismét bizalmat szavaztak Valtteri Bottasnak.

„Forma-1-es pályafutása során Esteban a sportág csúcs- és mélypontjait egyaránt megtapasztalhatta, és tisztában van vele, hogy minden adódó lehetőséget meg kell ragadni. Született tehetségének kamatoztatása mellett az lesz a célja, hogy saját energiáira és vezetési stílusára koncentráljon, hogy aztán ezekkel hozzájárulhasson a csapat fejlődésének következő fázisához” – kommentálta a bejelentést a Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul.

Ocon a következő gondolatokat fűzte jövő évi visszatéréséhez:

„Nagyon büszke vagyok arra, hogy a Renault versenyzője lehetek. Enstone-ban nőttem fel, 2010-ben a Lotusszal kezdve, majd a Renault-nál folytatva. Nagyon kötődöm a csapathoz és minden ott dolgozóhoz, hiszen ők azok, akik ajtót nyitottak nekem a legmagasabb szintű versenysorozatban. Emellett elégedett vagyok a csapat ambícióival, meggyőztek engem annak lehetőségével, hogy újra az F1-ben mutathatom meg a képességeimet”

– fogalmazott a francia, aki 2016-ban volt már a Renault teszt- és tartalékpilótája.

Egyelőre nem tudni, hogy ezzel a bejelentéssel lezárult-e Ocon és a Mercedes viszonya – korábban voltak arra vonatkozó pletykák, hogy a franciát csak kölcsönbe kapja az enstone-i gárda –, mindenesetre a francia renault-s megállapodása két évre szól.

Az viszont eldőlt, hogy Nico Hülkenberg három év után távozik a Renault-tól, és valószínűleg a Haas csapatánál látjuk viszont – Günther Steiner legfrissebb nyilatkozatának értelmében Romain Grosjean és a német közül kerül majd ki Kevin Magnussen jövő évi csapattársa.

Fotó: renaultsport.com

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6515030786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása