F1: Bejelentette Hamilton jövő évi csapattársát a Mercedes

m204023.jpg

Minden marad a régiben, vagyis zsinórban egy negyedik szezonra is megtartja Valtteri Bottast a Mercedes – így Esteban Ocon csak a surranópályán térhet vissza a Forma-1-be 2020-ban.

Ahogyan az várható volt, megvárta a nyári szünet végét a Mercedes, hogy döntsön Valtteri Bottas és Esteban Ocon sorsáról – a csütörtök délben megejtett bejelentés értelmében pedig a finnt választotta Lewis Hamilton csapattársaként a jövő évi Forma-1-es szezonra a brackley-i bajnokcsapat.

Bottas – aki 2017 elején vette át a bajnokká koronázását követően visszavonult Nico Rosberg helyét – öt futamot tudott nyerni a királykategóriában, azonban hatodik világbajnoki címe felé menetelő csapattársával nemigen tudta felvenni a harcot, így elsősorban második számú pilótaként számítanak a szolgálataira.

„Örülök, illetve büszke vagyok arra, hogy egy negyedik szezon erejéig is a csapat része lehetek. Köszönöm minden csapattagnak és a Mercedes vezérkarának, amiért bíznak és hisznek bennem. Évről évre javul a teljesítményem, így pedig remekül kezdhetem a 2019-es év második felét” – kommentálta a bejelentést Bottas.

„A fő célom továbbra is az, hogy Forma-1-es világbajnok legyek. Mindent, így a csapatnál szerzett tapasztalatomat is figyelembe véve 2020-ban lehet a legjobb esélyem arra, hogy elérjem ezt a célt”

– folytatta gondolatait. – „De még van hátra kilenc verseny az idei szezonból, mindegyiken szeretnék tovább javulni. Most minden erőmmel a spái hétvégére koncentrálok, hogy erős eredményt nyújtsak a csapatnak.”

dsc_0151_1.jpg

„Idén komoly kihívás elé állítottuk Valtterit, és erősebben tért vissza, mint amilyen volt a 2018-as idény első felében. A szezon elején volt néhány remek versenye, így továbbra is sikerre éhes, és elhatározott aziránt, hogy még többet fejlődjön. Örülök, hogy egy újabb szezonra velünk marad, és már várom, hogy még jobb legyen”

– fogalmazott Bottas maradása kapcsán a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff.

Komoly dominóeffektust indíthat el a Mercedes bejelentése, hiszen így valószínű, hogy hamarosan Esteban Ocon érkezését megerősítik a Renault-nál, Nico Hülkenberg pedig a Haasnál folytathatja a pályafutását. Bár a Motorsport.com cikke szerint továbbra is van arra esély, hogy Ocon szegődjön az amerikai istállóhoz.

Fotó: Mercedes Media Database, Hungaroring média

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3115030618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása