F1: Repült a Red Bull junior programjából Dan Ticktum

ap-1zqzkqs6d2111_news.jpg

Nem voltak alaptalanok a pletykák; a Red Bull megerősítette, hogy két év után megvált a 2019-ben alulteljesítő Dan Ticktumtól.

Eredmény-centrikusságáról híres vagy éppen hírhedt a Red Bull pilótaneveldéje, így miután a csütörtöki napon több nemzetközi sajtóorgánum is azt pedzegette, hogy a 2019-es szezonban minden várakozást alulmúló Dan Ticktum nem csak a Super Formulában veszítheti el az ülését, hanem az energiaital-gyártónál is kegyvesztetté válthat, nem bizonyult meglepetésnek Dr. Helmut Marko nyilatkozata.

A Milton Keynes-i gárda tanácsadója a Red Bull tulajdonában álló Speedweek kérdésére megerősítette, hogy Ticktum

„többé már nem tagja a programunknak.”

Ticktum a szezon előtt még abban reménykedett, hogy elegendő szuperlicensz-pontot össze tud gyűjteni ahhoz, hogy 2020-ban esélyes legyen a Toro Rosso egyik ülésére. Csakhogy a Super Formulában egyetlenegy pontot tudott gyűjteni az első három versenyen, és már előtte, az ázsiai Forma-3-as bajnokság téli kiírásában sem remekelt – annyira nem, hogy az utolsó hétvégére el sem utazott.

2015-ben robbant be a köztudatban a 20 esztendős pilóta, mégpedig egy botrány révén. A silverstone-i brit Forma-4-es futamon ugyanis biztonsági autós fázis alatt ütötte ki versenyzőtársát, amiért egy időre eltiltották a versenyzéstől. 2016 második felében indulhatott újra versenyen, 2017-ben pedig Red Bull-junior lett. A Formula Renault Európa-kupa versenyein állt rajthoz, majd az év végén megnyerte a Forma-3-as Makaói Nagydíjat.

Az ázsiai utcai pályán tavaly meg tudta ismételni sikerét, miután a második helyen zárta a Forma-3-as Európa-bajnoki szezont, aminek során négy futamot nyert, de ez kevésnek bizonyult a nagyot és egészen a bajnoki trófeáig hajrázó Mick Schumacherrel szemben.

Egyelőre kérdéses, milyen jövő vár a Red Bull pilótaprogramjára, de azt pletykálják, hogy a gárda legújabb felfedezettje, Patricio O’Ward léphet Ticktum helyébe. A mexikói IndyCar-pilóta a héten – köszönhetően Mahaveer Raghunathan eltiltásának – bemutatkozhat a Forma-2-ben, és valószínű, hogy a japán Super Formula-sorozatban is ő lesz a Team Mugen új versenyzője.

Fotó: Dutch Photo Agency / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2414916334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása