Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting megerősítette, hogy mostantól megállítják a kvalifikációt, ha a pályán dupla sárga zászló van. Ezzel próbálják elkerülni az olyan vitatható eseteket, mint Nico Rosberg múltkori első rajtkockát érő köre.
A pénteki nap után 100 százalékos Nico Rosberg mérlege a Hockenheimringen: a Mercedes németje a délelőtti után a délutáni edzést is behúzta, méghozzá fölényesen.
A hazai pályáján versenyző Nico Rosberg nyitotta az élen a Német Nagydíj hétvégéjét a Hockenheimringen. A Mercedes-pilóta mögött csapattársa, Lewis Hamilton, valamint a Ferrarik, a Red Bullok, a McLarenek és a Toro Rossók zártak.
Ezennel a 2016. évi Forma-1-es szezon második felébe lettünk, ugyanis a hétvégén jön az idei versenykalendárium 12. állomása, az egyévnyi kihagyás után visszatérő Hockenheimring!
A Stratégiai Csoport csütörtöki genfi ülésén eldőlt, hogy akár azonnal búcsút inthetünk a lélekromboló jellegű, Safety Car mögüli rajtolásnak. Emellett a piros zászlós regulák is módosultak.
A jelentések szerint James Allison távozása több dolog miatt történt meg. Úgy hírlik, hogy a brit mérnök kapcsolata igencsak megromlott a Ferrari elnökével.
Fernando Alonso a 2017-es szabályokhoz, na meg persze a McLaren jövő évi formájához köti Forma-1-es pályafutását. Ha jó lesz az autó és tetszik neki az új formula, akkor marad, ha nem távozik.