Valóban leengedi a rolót a Mercedes a Formula–E-ben

Az Audi és a BMW után egy harmadik német gyártó, a Mercedes is bejelentette távozását, megerősítve az elmúlt napban futótűzként elterjedt híreszteléseket.

d740573.jpg

Beigazolódtak a berlini szezonzáró hétvégén felröppent sajtóértesülések, így mindössze néhány nappal azután, hogy Nyck de Vriesszel az egyéni és a konstruktőri világbajnoki címet is megnyerte, bejelentette a Mercedes, hogy a jövő évi szezont követően kiszáll a Formula–E-ből, hogy a folytatásban főként a Formula–1-re koncentrálhasson.

Nemcsak a sikerek miatt meglepő a lépés, hanem azért is, mert a német gyártó épp az előző hónapban hozta nyilvánosságra, hogy 2030-ra teljes mértékben elektromossá tenné közúti palettáját, a projektre 34 millió fontot (több mint 14 milliárd forintot) áldoznak.

Viszont legalább annyira sejthető is volt, mire készül a Mercedes, mert a stuttgartiak ugyan tavasszal az előszerződést aláírták a Gen3-as korszakra, de azóta semmilyen lépést nem tettek. A Daimler irányítása az elmúlt két hétben döntötte el, hogy a német márka mindössze három szezon után távozik.

Miután az Audi és a BMW már a mostani idény végén hátat fordított a bajnokságban, hat gyártóról tudni jelenleg, amely elkötelezte magát az új éra iránt. A 2025/2026-os szezon végéig tartó korszakban a DS, a Jaguar, a Mahindra, a NIO, a Nissan és a Porsche vesz részt biztosan. Várhatóan az Andretti és a Virgin is folytatja, míg a Venturinak új motorpartner után kell néznie.

via Motorsport.com

Fotó: Daimler

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3116664188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása