Tóth Lászlóról két héttel ezelőtt derült ki, hogy elkapta a koronavírust, mostanra felépült.
Magyar érdekeltség nélkül zajlott a Formula–3-as sorozat idei második, franciaországi hétvégéje, mivel – mint arról beszámoltunk – koronavírusos lett Tóth László, aki pozitív tesztje miatt házi karanténba került.
Szerdán azonban jó hírt közölt magyar versenyzőjéről a Campos Racing: két héttel azután, hogy kiderült fertőzöttsége, meggyógyult honfitársunk, így reményeivel összhangban a hétvégén már újra versenyezhet a Red Bull Ringen.
Tóth Lászlót az előző fordulón a Jenzer Motorsport felállásából szponzorációs okok miatt kikerülő Pierre-Louis Chovet-val helyettesítették, akinek egy 15. hely volt a legjobb eredménye hazai közönsége előtt.
A 20 éves magyar versenyző mindhárom versenyt befejezte a barcelonai szezonnyitón, amit május elején rendeztek, eddigi legjobbjaként egy 23. helyet tartanak számon.
Fotó: Dutch Photo Agency / Tóth László Média
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.