Fontos bejelentést tett csapata kapcsán Michelisz, a java csak ezután jön

Óriási lehetőség előtt áll a Michelisz Norbert által alapított M1RA, emiatt viszont a továbbiakban tulajdonosként és döntéshozóként sem vesz részt a csapat életében a 2019-es világkupagyőztes.

2ca16767ca2fcbf54940d846cb9342fd.jpg

„Mint szülő a ballagáson” – legfrissebb, szerda délelőtti blogbejegyzésében ezzel a hasonlattal jelentette be Michelisz Norbert, hogy tőle független csapatként folytatja a M1RA, abban már sem tulajdonosként, sem pedig döntéshozóként nem érdekelt. „A M1RA kirepült a fészekből” – húzta alá.

A Braking News Motorsportnak a napokban is hangsúlyozta, de mostani írásában is kiemelte, hogy 2018-tól már nem vett részt a M1RA napi szintű munkájában, tavalyelőtti bajnoki címét pedig részben annak is köszönheti, hogy „bátran rá mertem bízni a csapat irányítását Bári Dávidra, mert tudtam, hogy nélkülem is a jó döntéseket hozza meg”.

2017-ben, a M1RA alapításának évében ugyanis kulcsszerepet töltött be a csapat életben, az viszont fájt neki, hogy abban az évben elbukta a világbajnoki címet. „Felőrlődtem a feladatok között, hiszen a csapatvezetés ugyanúgy nyomással, stresszel, megfelelési kényszerrel jár, mint a versenyzés, csak másképpen. Akkor megszólalt bennem a vészcsengő” – emlékezett vissza kritikus időszakára.

p1010008-br.JPG

Első évében a nemzetközi TCR-ben ment Michelisz csapata, a hungaroringi hétvégén maga Michelisz is autóba ült. | Fotó: Kováts Olivér / Braking News Motorsport

Döntését ugyanakkor azzal is indokolta Michelisz, hogy egy komoly nemzetközi bajnokságban érdekelte gyártó számít a M1RA szakértelmére. Ez pedig nem a Hyundai: a magyar versenyző megjegyezte, hogy továbbra is maximálisan lojális a dél-koreai márkához. „Igyekszem mindig őszinte lenni, most sem teszek másképp: nem akartam, hogy a személyem a lehetőségek útjába álljon” – jelentette ki.

Konkrétumokat nem árult el a M1RA jövőjéről, annyit viszont igen, hogy a jövőben is felbukkan – immár korábbi – csapata környékén, mivel Bucsi Attila, Rácz Gergő és Báldi Gergő mentorálását a szívügyének tekinti. Ők hárman jelenleg a Swift Cup Europe-ban versenyeznek, mely a hétvégén a Salzburgringen folytatódik, és ha tud, Michelisz ott lesz két fiatal pilótája, valamint a #NextMichelisz tavalyi győztese mellett.

Nyitókép: Frédéric Le Floc'h / DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8016587032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása