Báldi Gergő pályafutása a #nextMICHELISZ győzteseként, a Swift Cup Europe-ban kap új löketet, azonban a hungaroringi nyitányon nem tud rajthoz állni, mivel koronavírusos.
Michelisz Norbert korábbi nyilatkozatában már utalt arra, hogy több évre tervez az általa meghirdetett tehetségkutató győztesével, az elmúlt években számos szimulátorbajnokságban jeleskedő Báldi Gergővel, ám sokáig még homály fedte, mely sorozatban láthatjuk viszont a Hankook Racer Cup 2016-os bajnokát. A M1RA azonban csütörtökön közölte, hogy a Swift Cup Europe-ban fog indulni Báldi, egy 1,4 literes Swifttel, akárcsak a csapat korábban bejelentett juniorjai, Bucsi Attila és Rácz Gergő.
Ugyanakkor rossz hírrel is szolgált Michelisz Norbert csapata, ugyanis a 25 éves pilóta március közepén elkapta a koronavírust, még a legutóbbi tesztje is pozitív eredményt hozott, ezért a hétvégi, hungaroringi szezonnyitón nem tud részt venni. „Kivártunk az utolsó utáni pillanatig, hogy Gergő ott lehessen velünk az idény első versenyén, de sajnos erről le kellett mondanunk” – idézi Bári Dávid csapatfőnök szavait a M1RA közleménye. – „A legfontosabb most az, hogy Gergő teljesen meggyógyuljon, és ha ez már mindenki szempontjából biztonságos lesz, megkapja a lehetőséget, amelyet tavaly kiérdemelt.”
Bári hozzátette, remélik, hogy a Swift Cup Europe második állomásán, amit júniusban rendeznek Ausztriában, már Báldi is a csapattal tarthat. Eredetileg a hungaroringi állomást a Red Bull Ring követte volna a naptárban május 21-23-a között, ennek kapcsán a Braking News Motorsport megkeresésére a M1RA sajtófőnöke közölte, a szervezők a forduló törléséről tájékoztatták a csapatot – így a folytatásra várhatóan június 11-13-án, a Salzburgringen kerül sor, a bajnokság pedig jelen állás szerint hat helyett csak öt fordulóból áll majd.
Addig sem marad üresen Báldi autója: a Hungaroringen Csuti Zoltán fogja helyettesíteni őt, aki másodikként fejezte be a #nextMICHELISZ-t. „Szerettük volna megkezdeni a munkát élesben is Gergővel, de mint mindig, ebből a helyzetből is próbáljuk a legjobbat kihozni. Az pedig, hogy így két szimulátorosnak is esélyt tudunk adni valódi versenyhétvégén idén, mindenképpen pozitív. Csuti Zoli is nagyszerűen teljesített a #NextMichelisz tavalyi döntőjében, nüanszok döntöttek a végén. Akárcsak Gergő, ő is megérdemli a lehetőséget” – jegyezte meg.
A M1RA kommünikéje arra is felhívta a figyelmet, hogy a Swift Cup Europe szabályai szerint Csuti Zoltán eredményei is beleszámítanak Báldi Gergőébe a végelszámolásnál, egy autóval ugyanis több versenyző is gyűjtheti a pontokat.
A Swift Cup Europe 2021-es versenynaptára:
- április 15-17.: Hungaroring (Mogyoród, Magyarország)
- június 11-13.: Salzburgring (Salzburg, Ausztria)
- július 2-4.: Poznań (Poznań, Lengyelország)
- augusztus 13-15.: Slovakiaring (Diósförgepatony, Szlovákia)
- szeptember 3-5.: Brno Circuit (Brno, Csehország)
Fotó: Xavi Bonilla / DPPI (FIA WTCR Media)
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.