F1: Ezúttal nem húzná a végtelenségig a döntést Hamilton

Hamarabb pontot tenne a folytatással kapcsolatos tárgyalások végére Lewis Hamilton, mint tette azt az idei szezon előtt. A világbajnoki címvédő már szerződéssel a zsebében menne nyári szünetre.

30-sunday-barcelona.jpg

Egészen februárig húzta a bejelentést a szerződéshosszabbítás kapcsán a 2021-es szezon előtt Lewis Hamilton és a Mercedes, ám ekkorra is csak az idei évről sikerült megállapodniuk a feleknek. Pedig több mint egy éven át boncolgatták a hibridérában elképesztő sikereket elérő páros helyzetét a nemzetközi sajtóban.

A folytatás tehát még mindig ködös, noha a Formula–1-es Portugál Nagydíj előtti sajtótájékoztatón Hamilton elhintette, hogy nem éppen a visszavonulás jár a fejében, holott jó úton jár ahhoz, hogy nyolcadik világbajnoki címét is megszerezze. Miután a vasárnapi Spanyol Nagydíj 100. pole-ját 98. futamgyőzelmére fordította, már az új szerződés időpontjáról beszélt – a brit bízik benne, hogy még az augusztusi nyári szünet előtt rendeződik a sorsa.

m267259.jpg

„Soha többé nem akarunk olyan helyzetbe kerülni, mint amilyenben januárban és februárban voltunk” – idézi Hamilton szavait a Motorsport.com. – „Elrontotta a teljes telemet, és biztos vagyok benne, hogy Totónak [Wolff] sem segített, mert így nem igazán éreztük azt, hogy szünetünk lenne és ki tudnánk kapcsolódni.”

„Észszerűnek kell lennünk ezúttal. Természetesen nem akarunk bármit is siettetni, de el kell kezdenünk az egyeztetések. Ez nagyon komplex. Sosem volt egy szuperegyszerű procedúra, úgyhogy remélhetőleg hamarosan neki tudunk látni, amint eljutunk oda, hogy nem megy a munka rovására” – folytatta a világbajnoki címvédő.

„Még tizenkilenc verseny van hátra, remek lenne, ha még a szünet előtt tető alá hoznánk valamit, és úgy mennénk szünetre, hogy tiszta képünk van a jövőről” – tette hozzá.

m266473.jpg

Pillanatnyilag egyik Mercedes-pilótának sincs érvényes szerződése 2022-re, az pedig változatlanul homályos pont, hogy amennyiben valóban marad Hamilton, ki lesz a csapattársa. Sokan már idén szívesen látták volna a brackley-ieknél George Russellt, sőt a múlt héten a Daily Mail brit bulvárlap megszellőztette, hogy már szezon közben leválthatják a csapatnál szint alatt teljesítő Valtteri Bottast – ezt azonban határozottan cáfolták az érintettek.

Így ifjoncát továbbra is a sereghajtó Williamsnél tartja a Mercedes. Amikor szóba került a barcelonai hétvégén a jövő évi felállása, Toto Wolff, az istálló főnöke elintézte annyival a kérdést a pénteki sajtótájékoztatón, hogy „még korai róla beszélni”.

Fotó: Pirelli F1 Media; Steve Etherington, LAT Images / Mercedes Media Database

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr516528288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása