F1: Leclerc koronavírus-tesztje is pozitív lett

A Ferrari monacói versenyzője az ötödik az F1-es mezőnyben, aki elkapta a koronavírust.

20039-abu-dhabi-gp-gallery-friday.jpg

Lando Norris után újabb versenyzőnél mutatták ki a koronavírust: csütörtök délután a Ferrari jelentette be, hogy pozitív eredményt hozott Charles Leclerc szerdai koronavírus-tesztje. Twitter-oldalán közzétett rövid közleményében az olasz istálló leszögezte, hogy rendszeresen teszteli pilótáját, aki azonnal értesítette a csapatot és közeli kontaktjait az eredményről.

Jól érzi magát, ugyanakkor enyhe tünetei vannak, monacói otthonában vonult önkéntes karanténba. Leclerc pozitív vírustesztje után kijelenthető, hogy immár a mezőny negyede elkapta a COVID-19-betegséget, hiszen azt megelőzően, hogy Norrisról is kiderült volna, még a tavalyi szezon folyamán Sergio Pérez, Lance Stroll és a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton is átesett a betegségen.

A hírt különböző közösségi felületein maga Leclerc is megerősítette, hozzátéve, hogy úgy fertőződött meg, hogy egy másik fertőzöttel került kapcsolatba.

A koronavírus-járvány jelentősen átalakította az F1-es lebonyolítást 2020-ban: a tervezett 22 helyett csak 17 versenyt rendeztek meg, azok zömét is zárt kapuk mögött, szigorú protokoll betartása mellett. Habár remélték, hogy idén már visszatérhetnek a rendes kerékvágásba, bő két hónappal a szezon kezdete előtt drasztikusan átalakult a versenynaptár: mint arról korábban a Braking News Motorsport is beszámolt, elhalasztották az Ausztrál és a Kínai Nagydíjat is, így Imola újra helyet kapott, az előszezoni tesztet és a szezonnyitót pedig Bahreinben rendezik.

Felmerült a napokban az is, hogy a biztonságos versenyrendezés érdekében még az idénynyitó előtt átfogó oltási kampányt szervezhetnek, de a FOM és az FIA együttesen tagadták, hogy kötelező lesz az oltás az F1-ben. Noha egyre több országban és egyre nagyobb intenzitással zajlik a vakcináció, jelenleg az ilyen-olyan szempontból veszélyeztett csoportok (egészségügyben dolgozók, idősek stb.) oltása zajlik, ráadásul a vártnál lassabb ütemben.

Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6616388304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása