F1: Pérez már készen áll arra, hogy topcsapatnál vezessen

Felkészültnek érzi magát az F1-es folytatás lehetőséget kereső Sergio Pérez, hogy élcsapatnál vezethessen, nem úgy, mint hét évvel ezelőtt.

gp2014_121655_n3i1356-large.jpg

Továbbra sem tudni, ki lesz Max Verstappen csapattársa jövőre a Red Bullnál. Valószínűleg már csak a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj után közli ezzel kapcsolatos döntését a Milton Keynes-i gárda, de az eddigi tendencia és eredmények alapján szinte biztosra vehető, hogy Alexander Albon több esélyt nem kap. A thai-brit versenyző már hetekkel ezelőtt ultimátumot kapott csapatától, és habár a Török Nagydíjon nem volt annyira kirívó a Verstappennel szembeni lemaradása, mint szokott lenni, érdemi javulás nem állt be a teljesítményében.

Albon ülésére leginkább két versenyző közül választhat a Red Bull, Sergio Pérez és Nico Hülkenberg a fő esélyesek. A mexikói és a német egykor csapattársak voltak (2014 és 2016 között a Force Indiánál), jelen állás szerint pedig egyiküknek sincs szerződése 2021-re, miután Pérez szerződését felbontottak a jövőre gyári Aston Martinná átalakuló silverstone-iak, hogy Lance Stroll mellett a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelnek csináljanak helyet.

03-catalunya-sunday7-938440.jpg

Nem ez lenne az első alkalom, hogy Pérez élcsapathoz kerül, 2013-ban már megfordult a McLarennél a mexikói, ám mivel a wokingi gárda akkora indult el a lejtőn, melynek aljáról az utóbbi egy-két évben kezdett el kimászni, nem volt esélye élni a lehetőséggel. A 30 éves mexikói azonban úgy érzi, most már sokkal felkészültebb egy hasonló szituáció esetén. A RaceFansnek nyilatkozva elmondta, sokat tanult azóta, hogy egyetlen szezon után elhagyta a McLarent. „Olyan helyen voltam, ahol nem működtek a dolgok” – emlékezett vissza.

„Az elmúlt hét évben azonban más csapatnál voltam, mely megütötte az érettség, a szaktudás és a tapasztalat szintjét. Én is más versenyzővé váltam, most már sokkal inkább készen állok arra, hogy működésre bírjak egy ilyen kapcsolatot, mint legutóbb” – folytatta. Pérez nem mellesleg kiváló évet teljesít idén, Isztambulban pályafutása eddigi legjobb eredményét beállítva második lett, amivel az összetettben feljött a negyedik helyre.

gp2014_114232_ms27042-large.jpg

Érdemeit tovább növeli, hogy mindkét silverstone-i hétvégét kihagyta koronavírus-fertőzöttsége okán, ahogyan arra nyilatkozatában is kitért. „Sokkal több pontomnak kellene lennie. Nem ideális, hogy egy meglehetősen rövid bajnokságban két versenyt is kihagytam, ugyanakkor összességében elégedett lehetek, az egész évben tanúsított kiegyensúlyozottságommal” – tette hozzá Pérez, utalva arra, hogy Lewis Hamilton mellett ő a mezőny másik tagja, aki minden versenyt, amin rajthoz állt, pontszerzőként fejezett be.

Arról, hogy mennyire érzi igazságtalanságnak, hogy mindennek ellenére nincs ülése a következő szezonra, annyit mondott, hogy „ez is része a Formula–1-nek”. Ha úgy alakul, hogy távoznia kell, büszkén teszi, mert sokaknak még ennyi sem adathatott meg. „Mindig is tudtam, hogy működik ez. Azt kell, hogy mondjam, kiváltságosnak mondhatom magamnak, hiszen remek a karrierem, mostanáig 10 évet töltöttem a Formula–1-ben” – jegyezte meg.

gp2010_101837_u5i3829-large.jpg

Nemrégiben a másik esélyes, Nico Hülkenberg is a jövőjéről nyilatkozott, méghozzá a Red Bull-féle Servus TV-ben. Érdemi fejleményekkel azonban nem tudott szolgálni a német, egyelőre csak az új banki takarékszámlájának szerződését írta alá. „Két esélyem volt bizonyítani, és szerintem sikerült kihasználnom őket. De már nem vagyok annyira érintett az ügyekben, noha továbbra is kapcsolatban vagyok emberekkel. Viszont már nem hetente, nem is naponta” – utalt arra, hogy mostanában elcsendesedtek körülötte a dolgok a visszatérést illetően.

„Nyugodt vagyok, mivel ez nem az én kezemben, de készenlétben vagyok. Remélem, lesz lehetőségem visszatérni, mert nagyon motiváltnak és lelkesnek érzem magam. Még várnunk kell azonban, amíg meghozzák a végső döntést” – idézi a német gondolatait a PlanetF1.com.

Fotó: Racing Point F1 Media, Pirelli F1 Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7616291458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása