A járványügyi óvintézkedések részét képezi a rendszeres tesztelés, előzetes számítások szerint nagyjából 3 ezer embert kell majd tesztelni a Red Bull Ringen, az idei F1-es szezon első két futamának helyszínén.
Több hónapnyi kényszerpihenő után, jövő hétvégén újra Formula–1-es nagydíjat rendeznek, ám a visszatérés csak rendkívül szigorú óvintézkedések mellett vált lehetővé a királykategória számára. A zárt kapus események mellett ide tartozik a maszkviselés, a távolságtartás, illetve a rendszeres tesztelés. Hogy utóbbit miképpen kell elképzelni, nem egészen világos, annyit tudni, hogy a Magyar Nagydíjra a Semmelweis Egyetem komplett laborháttérrel vonul majd ki, a PCR-tesztnek pedig akár 50 perc alatt is lehet eredménye.
Kedden viszont kiderült, hogy a Red Bull Ringen a tesztekért az Eurofins Genomics lesz a felelős, az első teszthullámra a futamot megelőző csütörtökön kerül sor. „Nagyjából 3 ezer emberről van szó, aki a vörös zónába tartozik, így őket mindenképpen tesztelni kell. Négy napnál nem régebbi, negatív teszt nélkül nem léphetnek be ugyanis a paddockba” – árult el Siegfried Schnabl, a biotechnológiai vállalat ügyvezető igazgatója az ORF-nek, gondolatait a gpblog.com idézi.
Figyelembe véve a tényt, hogy legkésőbb minden negyedik napon tesztelni kell a paddockban dolgozókat, az Eurofins Genomics úgy számol, a két hétvége alatt 10-12 ezer tesztre lesz szükség. A grandpx.news hozzáteszi, az APA hírügynökség értesülései szerint az eredményekre pedig 16-24 órát kell várni, a pálya körül pedig 20 tesztállomást alakítanak ki.
Fotó: Pirelli F1 Media
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.