F1: A McLarennel osztozik versenyzőin a Mercedes

Sajtóértesülés szerint a Mercedes valamelyik tartalékversenyzőjét kölcsönadhatja a McLarennek, amennyiben szükséges.

1-_als8115.jpg

Miközben egyre inkább körvonalazódnak a részletek a Formula–1 újraindulását illetően, a koronavírus-járvány még korántsem tűnt el, de azt már leszögezte a Liberty Media, hogy abban az esetben sem törölnek futamot, ha megbetegszik valamelyik versenyző, így idén akár kiemelt szerep juthat a tartalékpilótáknak.

A RaceFans úgy tudja, hogy a McLaren szükség esetén a Mercedes valamelyik tesztpilótáját, vagy Stoffel Vandoorne-t, vagy Esteban Gutiérrezt kérheti kölcsön. A wokingi gárda tavaly hasonló megállapodást kötött a Renault-val, mégpedig az ex-williamses Szergej Szitorkinról – ám a jövő évtől a McLaren a németek erőforrását használja majd az F1-ben, ez állhat a paktum hátterében.

Érdekesség, hogy Vandoorne 2016 és 2018 között összesen 41 futamon állt rajthoz a McLaren színeiben, azóta a belga átnyergelt a Mercedeshez F1-es tartalékosnak, valamint gyári Formula–E-pilótának – utóbbi státusza egyébként gátat szabhat a lehetséges beugrások számának –, míg Gutiérrez szintén rendelkezik F1-es tapasztalattal: 2013-ban a Sauberral, 2016-ban a Haasszal indult.

Semmiképp nem mondható egyedülállónak azonban az együttműködés, hogy két csapat osztozik egy versenyzőn: Antonio Giovinazzi amellett, hogy az Alfa Romeo állandó pilótája, a Ferrari tartalékosa is, míg Sébastien Buemi a Red Bull-nál és az Alpha Taurinál is betölti a tartalékversenyzői állást.

Fotó: Alastair Staley / LAT Images (FIA Formula E Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1815740984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása