A Formula–1 elnök-vezérigazgatója, akkor sem fognak lefújni futamot, amennyiben egy versenyző megbetegszik vagy visszalép valamelyik csapat.
„Ha egy valakinél kimutatják a fertőzést, akkor sem fogjuk eltörölni a versenyt” – nyilatkozta az F1.com-nak Chase Carey elnök-vezérigazgató. – „Arra biztatjuk a csapatokat, hogy arra is készüljenek fel, ha valamelyik csapattagot karanténba kell helyezni. Elhelyezésére lesz lehetőség a szállodákban, de álljanak készen a pótlására.”
Mint ismeretes, végül tíz versenyt halasztottak el vagy töröltek, miután az Ausztrál Nagydíj törléséről szinte az utolsó utáni pillanatban döntöttek, azt követően, hogy a McLaren egyik dolgozójánál kimutatták a koronavírust, ezért a wokingi gárda már a bejelentést megelőzően visszalépett az idénynyitótól.
Július első hétvégéjén, az (első) Osztrák Nagydíjjal pedig elrajtol a 2020-as szezon – derült ki a kedden közzétett, átdolgozott versenynaptárból. Az F1 leszögezte, hogy rendkívül szigorú óvintézkedések kíséretében indítja újra a bajnokságot, zárt kapus versenyek rendezésével. A biztonsági direktívákat öt mérvadó csapásvonalon keresztül mutatták be.
„Bizonyos dolgokat át kellene beszélni, de ahhoz túlságosan sok a ’mi lesz, ha’ jellegű kérdés, hogy minden egyes forgatókönyvet kidolgozzunk. De abban az esetben sem törölnénk a futamot, ha valamelyik csapat nem tudna indulni” – taglalta tovább Carey.
„Nem hiszem, hogy előre fel tudnám vázolni a következményeket. Mindenesetre megvan a procedúránk ahhoz, hogy ne kelljen abban az esetben törölni a versenyt, ha fertőzést találunk. Ha egy versenyző kapja el a fertőzést, arra az esetre ott vannak a tartalékpilóták.”
Fotó: Pirelli F1 Media
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.