F1: A Williams eddig a virtuális versenyzés legnagyobb győztese

Monacóban is győzni tudott George Russell az F1 e-sport bajnokságában, a Williams brit pilótája 39 másodperccel zárt társai előtt, akiknél jellemzően a „kicsi a rakás” elv érvényesült.

monacosaturday10-276255_1.jpg

Mint azt a koronavírus-járvány sújtotta időszakban már megszokhattuk, a hétvége motorsport-eseményei is a virtuális korlátok közé szorultak. Ezúttal a 66 év után először elmaradó Monacói Nagydíj lett volna műsoron, helyette az F1 Virtual GP Series-re keresztelt sorozatának legújabb futama következett, csakúgy, mint a Formula–2 esetében, míg a The Race szakoldal nevével fémjelzett Legends’ Trophy-sorozatban az Indy 500-at rendezték meg online.

Monacóban az időmérő edzést némi eső spékelte meg, így a pole pozícióból a kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi unokája, a Haas-tesztpilóta Pietro várhatta a piros lámpák kialvását, mellőle a williamses George Russell, míg a második sorból a Racing Point egyik autóját elfoglaló David Schumacher, valamint a hazai pályán versenyző, ferraris Charles Leclerc indulhatott.

A rajtot azonban elrontotta Fittipaldi, így Russell tört az élre, és nagyon gyorsan leszakította az üldözőbolyt, amiben az is közrejátszott, hogy a mezőny második fele már a Massenet-nál érintett volt egy tömegjelenetben. Eközben az elejében a Leclerc-fivérek, Esteban Gutiérrez, Alexander Albon és Lando Norris csatáztak, több előzési kísérlet is látványos csattanásba torkollott, de az egész futam ívét jellemzően az incidensek és a kanyarlevágások, illetve az azok miatt kiszabott büntetések adták.

Egy 7 perces összefoglalóba belesűrítették a Virtuális Monacói Nagydíj legemlékezetesebb pillanatait.

Az adok-kapokot a Williams-pilóta a „visszapillantójában” figyelve élvezhette, később már ott sem, végül 39 másodperces előnnyel nyert, ezzel sorozatban másodjára nyert Russell, mivel két héttel ezelőtt, a virtuális barcelonai versenyen sem talált legyőzőre, és így győzelmek számában kiegyenlítette Leclerc-rel, aki az Ausztráliában rendezett vietnámi, valamint a kínai futamot húzta be, míg Guanyu Zhou, a Renault tesztpilótája, valamint Albon rendelkezik még egy-egy futamgyőzelemmel.

A korábbi F2- és GP3-bajnoknak köszönhetően évek óta nem látott szalagcímekkel szerepel a különböző híradásokban a Williams, mivel a valóságban jellemzően mélyrepülésükről és ebből fakadó anyagi gondjaikról cikkeztek a grove-iak kapcsán.

Másodikként Gutiérrez ért célba a Mercedesszel, habár a mexikóit szokatlanul kevés büntetéssel sújtották ahhoz képest, hogy a legtöbb csetepatéban benne volt, sőt a hajrában, az Alagút kijáratánál ki is forgatta Charles Leclerc-t, aki ennek ellenére behozta harmadiknak a Ferrarit. A monacói azonban így is elmondhatja magára, hogy idáig minden versenyen dobogóra tudott állni. Testvére, Arthur is jól szerepelt, Albon mögött, az ötödik helyen zárt, a kisebbik Leclerc-t Fittipaldi, Norris, Nicholas Latifi, Louis Delétraz, valamint Schumacher követte – a legjobb tízből Russell mellett a német volt a másik versenyző, aki büntetés nélkül abszolválta a 39 körös viadalt.

A megszokott hatos mellett további két aktív F1-es pilóta mutatkozott be Monte Carlo utcáin: miután az első körös tumultuózus részévé vált, Valtteri Bottas a 11. lett, míg Esteban Ocon internetkapcsolati problémák miatt nem tudott rajthoz állni, a kvalifikáción egyébként a 17. időt autózta a Renault-val. Számos sportoló és más híresség is rajthoz állt az autóversenyzők mellett, ám egyikőjük sem alkotott maradandót. A legelőrébb még Thibaut Courtois, a Real Madrid kapusa végzett, de ő is csak 13. lett az Alfa Romeóval, a Despacito című slágerével világhírnévre szert tevő Luis Fonsi pedig körhátrányban lett utolsó a Racing Point volánjánál.

Az F2-ben pedig már a hazai siker sem maradt el – még ha a győzelem sorsáról egy büntetés is döntött.

Az F1-eseket viadalát pedig az F2 virtuális monacói eseménye előzte meg. A 21 körös főversenyen Delétraz domináns győzelmet aratott a Charouz Racing System autójával, Jack Aitken (Campos) és Théo Pourchaire (ART GP) előtt. Eközben a sprintverseny Arthur Leclerc elsőségét hozta, Delétraz ezúttal második lett, Juan Manuel Correa pedig visszacsúszott harmadiknak, miután megbüntették, egyébként a tavalyi spái hétvégén súlyosan megsérült ecuadori-amerikai nyert volna.

eyzljgtu8aan4hz.jpg

Ha pedig a virtuális Indy 500 számítana a valóságban, kijelenthetnénk, hogy Graham Hill után Fernando Alonsónak is összejött a Tripla Korona, miután a kétszeres F1-es világbajnok a The Race indianapolisi eseményének mindkét versenyét győzelemmel zárta – az első futamon hajszállal győzte le korábbi csapattársát, a 2009-es világbajnok Jenson Buttont, második nekifutásra pedig a 21. rajtkockából indulva, Michelisz Norbert volt WTCC-s csapattársával, Tiago Monteiróval szemben helytállva lett az első. Alonso a valóságban is nekifut idén az Indy 500-nak, ezúttal is a McLaren színeiben, a futamra – a koronavírus-járványhoz igazított versenynaptár értelmében – augusztus 23-án kerül sor.

Fotó: Pirelli F1 Media, The Race

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7015716484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása