Egy újabb hétvége eltelt, ami a hiánypótló szimulátorversenyekről szólt: Indianapolisban holland, míg Bahreinben magyar, török és kínai siker született – Bereznay Dániel ismét igazi versenyzőket iskolázott le.
Mint az ismeretes, a koronavírus-járvány miatt a következő hetekben, hónapokban élő autósport-eseményt aligha fogunk látni (a Formula–1-ben már a június eleji Azerbajdzsáni Nagydíj halasztását vetítették előre), így ezúttal is az e-sport világának volt köszönhető, hogy versenyeket láttunk a hétvégén.
Miután az előző héten magyar győzelemmel zárult a #NotTheAusGP, a Veloce Esports szimulátorbajnokságának második, bahreini fordulóján is Bereznay Dániel volt a favorit. Az Alfa Romeo e-sportolója az időmérő edzésen futott leggyorsabb körének köszönhetően pole pozícióból indult, majd rajt-cél győzelmet aratott a 14 körös versenyen, megelőzve a Renault szimulátorosát, Jarno Opmeert, valamint James Baldwint.
A World’s Fastest Gamer tavalyi kiírást megnyerő brit mögött a Toro Rosso Esports játékosa, Cem Bolukbasi ért célba, a török mögött pedig az igazi autóversenyzők között legjobbként záró Nicholas Latifi futott be az ötödik helyen. Benjamin Daly – ismertebb nevén Tiametmarduk – lett a hatodik, majd Stoffel Vandoorne-nal (Mercedes), Jimmy Broadbenttel (Ferrari), James Dohertyvel (Racing Point) és Lando Norrisszal lett teljes az első tíz sorrendje. A McLaren Formula–1-es pilótáját már az első körben kilökte Daly, így a 18. helyről kellett felzárkóznia.
A Veloce Esports második versenyének, a #NotTheBahGP-nek felvétele.
Az első futam végeredménye alapján rendeztek egy fordított rajtrács másodikat, ami Will Lenney youtuber kezdhetett meg az élről Steve Brown mellől. Néhány kör után viszont Bolukbasi állt az élre, a török meg is nyerte a versenyt, mögötte Baldwin a második, míg a korán megejtett és jól időzített boxkiállása révén a mezőny végéről villámgyorsan felzárkózó Bereznay Dániel pedig a harmadik lett.
A hivatásos autóversenyzők között ezúttal Lando Norris bizonyult a legjobbnak, a brit eredetileg hatodikként ért célba, de boxutcában való gyorshajtás miatt időbüntetést kapott, így hetedikként rangsorolták végül. Az első tízben zárt a korábbi Sauber- és Haas-versenyző Esteban Gutiérrez és Latifi is.
A Real Madrid kapusa, Thibaut Courtois szerzett egy 13. és egy 12. helyet, míg Nico Hülkenberg szimulátoros F1-es visszatérése egy 16. és egy 13. pozícióban merült ki.
Az F1 Esports Virtual GP bahreini versenyének felvétele. (A videó a YouTube-ra átkattintva tekinthető meg.)
Hasonló sztárparádéval bonyolították a Formula–1 hivatalos e-sportbajnokságának első versenyét. A 18 perces kvalifikáción a Red Bull színeit képviselő Philipp Eng futotta a leggyorsabb kört, az osztrák DTM-versenyző mögé Esteban Gutiérrez, valamint a Renault Formula–1-es teszt- és tartalékversenyzője, a kínai Guanyu Zhou kvalifikált – utóbbi Nicholas Latifivel osztozott a második soron.
Miután technikai problémák merültek fel, a versenytávot 28-ról 14 körösre rövidítették, ennek ellenére már a rajt sokkal inkább hajazott egy roncsderbire, mint egy bármilyen futamra: Hülkenberg és a Ferrari tizenéves akadémistája, Dino Beganovic már az első métereken karamboloztak, ezalatt az első kanyart átvágva Johnny Herbert tört az élre – a 55 éves ex-F1-es pilóta már az időmérő edzésen is küszködött: először a 2-es és 3-as szektor határán dobta el az autóját, majd a második DRS-zóna előtt mutatott be egy megforgást, a célegyenes végén pedig az egyik Red Bullt ütötte ki.
A kanyarlevágás miatt megbüntették Herbertet, aki amúgy sem tudta sokáig őrizni vezető pozícióját, Eng ugyanis kisvártatva visszaszerezte az első helyet. Eng azonban nem dőlhetett hátra, mert elég kemény csatába bonyolódott Zhou-val, néhány körrel később a kínai meg is szerezte a vezetést. A boxkiállásokat követően is az első helyre tért vissza a renault-s, Zhou végül 12 másodperces előnnyel nyerte meg a Virtual GP-sorozat első versenyét. Az osztrák mellett az utolsó körökben egy kemény manőverrel Stoffel Vandoorne is elment, így a belgáé lett a második hely, harmadikként pedig Enget intették le.
A szimulátorversenyző Jimmy Broadbent futott be a dobogósok mögött egy utolsó körös baleset ellenére is, amiből Lando Norris jócskán kivette a részét, aki úgy lett ötödik, hogy több mint a verseny felén át robotpilóta irányította az utolsó helyről rajtoló McLarenjét, miután a britre az időmérő edzésen, majd a felvezető körön is lecsapott a technika ördöge. A második meghibásodást már eléggé zaklatottan vette tudomásul:
Security Check Required
null
Jóllehet, a malőrhöz részben a karma vezetett; a verseny előtt barátjánál, a williamses George Russellnél érdeklődött arról telefonon, hogyan kell a mezőny végéről rajtolni:
Formula 1 on Twitter
� Phone a Friend ↳ @Max33Verstappen Sage wisdom for @LandoNorris, ahead of the #VirtualGP � @Alienware @SparcoOfficial @Logitech @TeamL4NDO https://t.co/F7Sas8BY9K
Norris mögött Latifi, a Superbike-versenyző Luca Salvadori, Paul Chaloner, Beganovic és Esteban Gutiérrez ért célba az első tízben, Nico Hülkenberg pedig épphogy kiszorult a virtuális pontszerzők közül.
Szombaton pedig a The Race All-Star Esports Battle mezőny vendégeskedett Indianapolis virtuális Grand Prix-pályáján. A korábbi World’s Fastest Gamer-bajnok, Rudy van Buren a harmadik helyről rajtolva gyorsan az élre tört a startnál, majd 1,8 másodperc előnnyel előzte a McLaren e-sportolóját, a pole-ból induló Kevin Siggyt a befutónál, a dobogó legalsó fokára Nuno Pinto állhatott fel. A hús-vér versenyzők között Daniel Juncadella és Félix Rosenqvist is a legjobb ötben zárt, míg a TOP-10-be már Vandoorne és Maximilian Günther is befért. Erre az eseményre is számos ismert arcot hívtak meg, többek között Gutiérrez, Hülkenberg, Nelson Piquet Jr., valamint Alexander Rossi is felállt a számítógépes rajtrácsra.
A The Race All-Star Esports Battle szombati, indianapolisi versenyének felvétele.
Eredetileg Max Verstappen is rajthoz állt volna, de végül visszalépett, a hivatalos virtuális versenyen való indulástól pedig a Codemasters F1-es játékát illető hiányos ismereteire hivatkozva zárkózott el.
Hétfőn viszont a Team Redline által szervezett Real Racers Never Quit-megmérettetésen indul a Red Bull pilótája, csakúgy, mint a Formula–E aktuális éllovasa, Antonio Félix da Costa, Nelson Piquet Jr., Giedo van der Garde, Nick Cassidy és Kelvin van der Linde. A verseny este 21 órakor rajtol magyar idő szerint, az eseményeket a Team Redline YouTube- és Twitch-csatornáján lehet élőben követni.
We have lift off! � Date and time confirmed. This Monday at 21.00 CET the drivers will compete in Round 1. We would have never been able to do this if the drivers involved hadn't approached us with this idea, so a massive thanks to them �� Stay tuned for more information and entries. �#RealRacersNeverQuit #teamredline
866 Likes, 11 Comments - Team Redline (@teamredlinesim) on Instagram: "We have lift off! � Date and time confirmed. This Monday at 21.00 CET the drivers will compete in..."
Ami a folytatást illeti, az F1 Esports Virtual GP két hét múlva, Ausztráliában folytatódik, a 2019-es játékban ugyanis nem található meg a vietnámi pálya, a Veloce Esports a későbbiekben közli a folytatással kapcsolatos elképzeléseit.
Fotó: Veloce Esports
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.