F1: Az év csatájában győzte le Albon Leclerc-t
F1 Esports Virtual GP Series 2020: Holland Nagydíj

Megtört Charles Leclerc győzelmi szériája az F1 e-sport bajnokságában, a virtuális Interlagosban rendezett Holland Nagydíjat ugyanis legfőbb ellenfele, Alexander Albon nyerte.

ap-227f713gd2111_news.jpg

Mintegy 35 évnyi kihagyás után, az elmúlt hétvégén tért volna vissza a Formula–1-be a Holland Nagydíj, ám a koronavírus-járvány miatt ellehetetlenült a verseny megrendezése. Így hiánypótló jelleggel az F1 Esports Virtual GP Series ötödik hétvégéjét futották vasárnap este, a virtuális interlagosi pályán, miután a Codemasters F1 2019-es játékában nem érhető el a zandvoorti.

Az előző két fordulót Charles Leclerc nyerte, s amíg Melbourne-ben sima rajt-cél győzelmet aratott, addig Sanghajban méltó ellenfélre talált Alexander Albon személyében. Nem volt ez másképp Interlagosban sem, igaz, ezúttal Stoffel Vandoorne indult az élről, ám a belga elrontotta a rajtot, majd balesetbe is keveredett a rajt után Enzo Fittipaldival. Így Leclerc és Albon kettőse került az élre, amely zseniális párharccal színesítette a verseny menetét.

Végül kettejük csatája a hajrában dőlt el, Albon az utolsó előtti körben ugyanis maga mögé utasította Leclerc-t, előzésével pedig a futamgyőzelmet is bebiztosította. Ugyanakkor a thai-brit pilóta ferraris ellenfele mögött ragadva is nyert volna, mivel a monacói idejéhez hozzáírtak három másodpercet, így George Russell lett a második a Williamsszel a Red Bull-os mögött.

Vandoorne-t, azok után, hogy a 12. helyig csúszott vissza, végül negyedikként intették le a másik mercedeses, Esteban Gutiérrez előtt. Mögöttük Christian Lundgaarddal, Fittipaldival, Nicholas Latifivel, valamint Lando Norrisszal egészült ki a pontszerző zóna. A McLaren pilótája esetében mondjuk már önmagában az is egy csoda volt, hogy részt tudott venni a versenyen, ez ugyanis az előző három alkalommal műszaki okok miatt nem sikerült.

Nem sokkal az F1 online viadala előtt a Formula–2-ben is megrendezték az első virtuális versenyt, helyszín gyanánt a bahreini pálya szolgált. Remekül szerepelt Charles Leclerc öccse, Arthur Leclerc, aki a fő-, majd a sprintversenyt is megnyerte. Az első futamon Oliver Rowlanddel és Liam Lawsonnal, a másodikon pedig Louis Delétraz-val, valamint az eredetileg győztesként leintett, ám időbüntetéssel sújtott Norman Natóval.

Az F1 és az F2 szimulátorsorozata is ezen a hétvégén, Barcelonában folytatódik, 19:00-ás és 17:00-ás kezdéssel.

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6215660450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása