WTCR: Újabb forduló lett a koronavírus áldozata

2020-ban Vila Realba sem látogat el a túraautó-világkupa (WTCR) mezőnye, hamarosan új versenynaptár érkezhet.

bb4e74bed12db2082b4aa8c2c31ef7b9.jpg

Mindent átírt a koronavírus, így az autósport-eseményeket is sorra törlik vagy halasztják. Az elmúlt hetekben már bejelentették, hogy a WTCR idén – Marokkó után – a Hungaroringet és a Nürburgring Nordschleifét is kihagyja. Így jelenleg Szlovákiában, június 6-7-én rendezhetik a szezonnyitót, de a járványhelyzet miatt meglepő lenne, ha a Slovakiaring nem kerülne fel a törölt vagy halasztott helyszínek listájára.

Főleg annak fényében, hogy a június 19-21-én esedékes portugál forduló sorsa már megpecsételődött, mivel a világkupa idén nem látogat el Vila Realba – derült ki a Portugál Autósport Szövetség szombati bejelentéséből. Ni Amorim, portugál szövetség elnöke megjegyezte, hogy a promóteri stáb már gőzerővel dolgozik azon, hogy az utcai pálya jövőre újra a versenynaptár része legyen. A hírt François Ribeiro, a promóteri feladatokat ellátó Eurosport Events vezetője is megerősítette a TouringCarTimes megkeresésére.

Ribeiro hozzátette, hogy a következő héten tervezik elfogadtatni a módosított versenynaptárat az FIA-val. Sok részlet egyelőre nem derült ki a változtatásokról, annyit azonban a promóter elárult, hogy augusztus végi szezonkezdéssel és novemberi idényzárással kalkulálnak. Mindez egy, az eredetinél rövidebb – mivel a COVID-19-vírus kirobbanása előtt még Malajziába, december közepére tervezték a záróhétvégét – versenynaptárat vetíthet előre, csak kérdés, hogy így tartható lesz-e mind a húsz futam megrendezése.

Amíg a versenypályán nem kezdődhet el a 2020-as szezon, addig a WTCR – sok más versenysorozat mintájára – online versenyzéssel üti el az időt, melyben tapasztalt, a legtöbb esetben civil szimulátorosok mérhetik össze tudásokat a valós bajnokság 11 résztvevőjével, köztük a saját szimulátorbajnokságot is indító Michelisz Norberttel, valamint Tassi Attilával. A múlt héten megrendezték az e-szezonnyitót a Hungaroringen, ráadásul mindkét futam magyar sikerrel zárult.

Fotó: Florent Gooden / DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2815621846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása