Egybehangzó sajtóértesülések szerint elképzelhető, hogy csak jövőre zárul a 2020-as F1-es idény a koronavírus miatt. A Formula–1 korábbi ura szerint viszont már eleve lőttek az idei szezonnak.
Miután a koronavírus-járvány miatt várhatóan a fél szezont el kell halasztani – eddig az első nyolc fordulót napolták el, a Monacói Nagydíjat törölték is –, egyre vadabb elképzelések látnak napvilágot a Formula–1-es szezon lebonyolításáról. A RaceFans és a Motorsport.com értesülései szerint már annak gondolata is felmerült, hogy az idei év az F1-ben átcsúszhat a következőre, és csak nem sokkal a következő idény kezdete előtt zárulhat. Az viszont látszólag még nem dőlt el, hogy januári, vagy adott esetben februári záróversenyt takar-e.
Chase Carey, a sportág elnök-vezérigazgatója a héten leszögezte, hogy továbbra is bíznak a nyári szezonkezdésben, valamint abban, hogy a kialakult helyzet ellenére legalább 15 nagydíjat megrendezhetnek az eredetileg tervezett 22-ből. Persze ez nagyban függ attól, hogy ha le is cseng a világjárvány, mikor fog. Kínában már a lecsengési fázisban tart a koronavírus, Amerikában és Európában – azon belül is főként Olaszországban, Spanyolországban, Németország és Franciaországban – azonban most tombol igazán, ráadásul Afrikát érdemben még el sem érte, de világszerte már 700 ezernél is több fertőzést és több mint 32 ezer halálesetet jegyeznek a Johns Hopkins Egyetem adatbázisában a COVID-19 kapcsán.
Franz Tost, az Alpha Tauri csapatfőnöke. | Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool
Ahogyan a koronavírus függvényében döntöttek a 2021-es szabályok 2022-re történő halasztásáról, a csapatok kötelező nyári leállását is előrehozták ezekre a hetekre, továbbá annak időtartamát kettőről három hétre növelték. A legtöbb csapat már le is engedte a rolót. Az Alpha Tauri csapatvezetője, Franz Tost kevesli a 21 napos leállást, mivel több csapatnál is előfordulhat, hogy nem az alkalmazottak a különféle korlátozások miatt nem térhetnek vissza a főhadiszállásra, emiatt pedig hátrányos helyzetbe kerülhetnek.
„Amikor utoljára videokonferenciát tartottak a csapatfőnökök az FIA-val és a Liberty Mediával közösen, abban állapodtunk meg, hogy amennyiben a körülmények engedik, újra összeülünk, hogy megbeszéljük az új helyzetet” – mondta Tost a Motorsport-Magazinnak. – „Ha az angliai csapatok nem kapnak engedélyt a munka folytatásra, meghosszabbítjuk a leállást. Ehhez látnunk kell, hogy egy-egy országban hogyan alakulnak a szabályozások. Mindenesetre az nem fordulhat elő, hogy egyes csapatok dolgozhatnak, míg mások nem. Ez vis maior-helyzet. Egyenlő bánásmód mellett kell elrendezni ezt a helyzetet, ezért minden csapatnak le kellene állnia ugyanarra a periódusra annak érdekében, hogy ne alakuljon ki egyensúlyhiány.”
A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto. | Fotó: Ferrari Media
A Sky Italia hasábjain pedig Mattia Binotto nyilatkozott: a Ferrari csapatfőnöke hozzátette, hogy akár kétnapos versenyhétvégék is lehetnek, továbbá megerősítette az újévbe átnyúló szezonhajrát. Elárulta azt is, hogy amennyire lehet, a csapatok igyekeznek rugalmasak maradni, hogy a Liberty Media minden tőle telhetőt megtegyen a bajnokságért.
Binotto további részletek osztott meg a háttérben zajló egyeztetésekről: „Folyamatosan kapcsolatban vagyunk egymással. A többi csapatfőnökkel együtt úgy érzem, kritikus időszakot élünk. Ami a versenynaptárat illeti, Carey és az FIA szabad kezet kapott, hogy megtehessék a szükséges lépéseket. Kétnapos hétvégéket is tarthatunk: ezzel a szabadedzés szombatra kerülne, így azonban logisztikailag kivitelezhetőbb lenne, hogy több verseny legyen egymás után. Ráadásul a jelenlegi leállás lehetővé teszi, hogy augusztusban is versenyezhessünk, ha a körülmények engedik.”
A januári versenyekre vonatkozóan annyit jegyzett meg Binotto, hogy a csapatoknak maximális rendelkezésre állást kell biztosítaniuk, főleg akkor, ha „ez a lépés garantál számunkra egy teljesebb 2020-as világbajnokságot”. Amíg márciusig nem rajtol el a szezon, addig ez egy kézenfekvő megoldás – zárta gondolatait.
A kiscsapatokat különösen megviselheti a koronavírus-járvány sújtotta helyzet. | Fotó: Pirelli F1 Media
Az F1 korábbi főnöke már elengedte volna 2020-at
A Reuters hírügynökségnek nyilatkozott a napokban Bernie Ecclestone: a Formula–1 korábbi mindenható ura elmondta, hogy a biztonságot szem előtt tartva már lefújta volna a 2020-as szezont. „Hogy mit tennék ma? Szerintem azt, hogy az idei évre vonatkozóan minden egyeztetést lezártunk volna, elvetve az opciót, hogy idén még lesz akár egy versenyünk is. Ez az egyetlen dolog, ami mindenkire nézve biztonságos, ráadásul senki sem jön elő olyan képtelen forgatókönyvekkel, amik aztán nem is valósulhatnak meg” – idézi gondolatait a Motorsport.com.
Bernie Ecclestone még 2014-ben. | Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool
A 89 éves üzletember hozzátette, hogy amíg elég drámainak tűnik a helyzet, nem maradt más megoldás a labdarúgó Európa-bajnokság és a tokiói Olimpiai Játékok esetében sem. Carey elhatározásáról – miszerint 15-18 versenyt áll szándékukban megrendezni idén – is megvolt a véleménye: „Nagyon-nagyon-nagyon meg lennék lepődve, ha ezt kivitelezik, ugyanakkor remélem, hogy sikerül nekik. Tényleg. Az év elején futhatnak három-négy versenyt, amit még a 2020-as világbajnokságba számítanának bele” – mondta.
Aggályait sem rejtette végül véka alá: „A probléma csak annyi, hogy hol akarod megrendezni a versenyeket, hová mehetnek a csapatok, illetve egyáltalán akar-e versenyt rendezni a promóter. Ezek mind befolyásolják a versenynaptár kialakítását, de ezt a várakozás időszakában is meg lehet oldani. A nagyobb probléma ebben a történetben a promóterek meggyőzése lesz afelől, hogy akarjanak versenyt rendezni.”
Nyitókép: Pirelli F1 Media
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.