F1: Megvan, mikor áll munkába a Renault új szerzeménye

Még a 2020-as idény előtt megkezdi a munkát új csapatánál Pat Fry. Az is kiderült, milyen pozíciót tölt be a Renault-nál a McLarentől elcsábított szakember.

21237196_2019_renault_sport_team_vitality_clinches_fourth_place_in_f1_esports.jpg

A Renault még novemberben jelentette be, hogy a 2020-as szezonra megszerezték a Benetton, a Ferrari, a Manor és a McLaren korábbi, immár közel 30 éves múlttal tapasztalattal rendelkező szakemberét, Pat Fry-t, azt viszont homály fedte, hogy pontosan mikor és milyen státuszban veheti fel a munkát.

Ennek kapcsán hétfőn újabb közleményt adott ki a Renault, amiben megerősítette, hogy Fry a karosszériáért felelős részlegen lesz technikai igazgató, tulajdonképpen ő lesz a 19 év után távozott Nick Chester utódja. Jövő héten, február 5-én lesz az első munkanapja, és jelen lesz a csapat február 12-i szezonnyitó rendezvényén is.

Több drasztikus változáson is átesett a Renault technikai részlege, miután az enstone-i gárda számára csalódást keltő volt a 2019-es szezon, még a McLarentől is kikapott az összetettben.

Renault F1 Team on Twitter

Pat Fry will start with the team as Technical Director (Chassis) on 5th February 2020. He will attend the team's season opener on the 12th February in Paris. #RSspirit

Fotó: Groupe Renault

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6215431182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása