F3: Eső és amerikai elsőség az utolsó tesztnapon
Forma-3 2019: Valencia - 3. tesztnap

Igazi sztárparádéval zárult az utószezoni Forma-3-as teszt, ennek ellenére meglepetés-elsőség született, az utolsó napot ugyanis elmosta az eső.

1017840075--20191020-_r3i9286.jpg

Ugyan a Carlin színeiben a szezont öt ponttal csak a 19. helyen zárt, az esős utolsó tesztnapon megvillant a Premával Logan Sargeant. Az amerikai versenyző 1:33.705-ös idővel zárt az élen a Ricardo Tormo versenypályán, Valenciában. Mögötte az első és a második napon leggyorsabbként záró Christian Lundgaard végzett, az ART-s pilótát a HWA-s Jake Hughes követte a harmadik helyen.

Több, junior körökben ismertnek számító versenyző is megvetette a lábát a Forma-3-as szezon utáni gyakorláson, de többek között Ferdinand Habsburggal, David Schumacherrel és a Makaói Nagydíj kétszeres győztesével, Dan Ticktummal is kibabrált az eső, mindannyian megjárták a sóderágyat már az első órában. Később Lundgaard, Igor Fraga, Billy Monger és Clement Novalak is kicsúszott.

Érdekesség, hogy délután Roberto Merhi személyében még egy ex-F1- és F2-es pilóta is pályára lépett: a spanyol a Campos Racing autójával – amit délelőtt még David Vidales vezetett, és ami felett el is veszítette az uralmát –, 19. lett, míg az első három helyen a Sargeant, Frederik Vesti (Prema) és Bent Viscaal (MP Motorsport) trió sorakozott fel.

A harmadik tesztnap végeredményei IDE kattintva tekinthetők meg.

Fotó: Joe Portlock / LAT Images (FIA Formula 3 Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8215251904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása