TCR EU - TASSI TAVALYI CSAPATTÁRSA IS A TARGETNÉL FOLYTATJA

2018-2018_barcelona_qualifying---2018_barcelona_tassi_and_files_1.jpg

Akár a mezőny negyedét is a Target Competition által futtatott Hyundaiok alkotják: az olasz csapat bejelentette ugyanis hétfőn, hogy Josh Files visszatér a csapathoz, aki így már az ötödik versenyző annak TCR Európa-kupás felállásában.

Dušan Borković, Andreas Bäckham, Jessica Bäckham és Mat’o Homola után újabb pilótát jelentette be a TCR Europe 2019-es szezonjára a Target Competition, mégpedig Josh Files személyében. Azonban 28 esztendős brit és az olasz csapat útjai korábban keresztezték már egymást, hiszen 2016-ban és 2017-ben együtt értek fel a csúcsra a német TCR-bajnokságban.

Files – aki a németországi bajnoki címei mellett még a közép-keleti TCR-t is behúzta, a 2017-es, egyfordulós TCR Trophy Europe-ot a pedig a harmadik helyen zárta – tavaly a TCR Európa-kupa mezőnyét erősítette, a HELL Energy Racing with KCMG csapatánál, Tassi Attila oldalán. Az idény folyamán egyszer tudott nyerni, viszont a két elsőséget is elkönyvelő magyar csapattárs mögött zárt a pontversenyben.

A tél folyamán a KCMG továbblépett a WTCR-be, ahol Tassi mellett Tiago Monteirót fogja indítani, így Files-nak új ülés után kellett néznie a 2019-es szezonra, és így kötött ki korábbi csapatánál, amelynek öt autója már gazdára talált, s miután a télen a meglévő három mellé további három TCR-es Hyundait vásárolták, simán benne van a pakliban, hogy az április végi, hungaroringi szezonrajt előtt még egy hatodik pilótával is előrukkolnak.

2018-2018_barcelona_qualifying---2018_barcelona_94_kris_richard_55.jpg

Már tavaly is három Hyundaijal indult a Target – ez most a duplájára nőhet. | Fotó: TCR Europe Media

„Rendkívül igazgatott vagyok, ugyanis az idei lesz az eddigi legkeményebb év, látva, hogy milyen szintű pilóták érkeznek a mezőnybe. Maximálisan megbízom a Target Competition csapatában, illetve abban, hogy győztes autót tudnak nekem biztosítani”

– idézi Files gondolatait a TCR sajtóosztálya által kiküldött sajtóközlemény. –

„Teljesen új kihívásnak nézek elébe, hiszen meg kell tanulnom az új autót, új csapattársaim lesznek, továbbá minden eddiginél kiélezettebb versenyre van kilátás. A jó hír az, hogy legalább a csapatot ismerem, sőt, pályafutásom során először mondhatom el azt magamról, hogy minden helyszínt ismerek, ahová ellátogatunk a szezonban!”

„Fontos számunkra, hogy egy olyan kaliberű versenyző, mint amilyen Josh, visszatért a csapathoz. Már jó ideje ismerjük őt, így a képességeivel is tisztában vagyunk. Vele, Borković-val, Homolával és a Bäckman-fivérekkel felfegyverkezve nyilvánvalóak a szándékaink” – tette hozzá Andreas Gummerer, a Target Competition csapatfőnöke.

Nyitókép: TCR Europe Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7514715251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása