TCR EU - HOLLAND HELYETT ÚJABB NÉMET HELYSZÍNNEL EGÉSZÜLT KI A 2019-ES VERSENYNAPTÁR

0889692.jpg

A szervezők a minap bejelentették, hogy a hungaroringi szezonnyitó után a TCR Európa-kupa mezőnye Hollandia helyett a németországi Hockenheimringet veszi majd célba. Mindeközben az első fecskék is megérkeztek, köztük egy korábbi WTCR-pilóta.

December elején hozta nyilvánosságra 2019-es versenynaptárát a TCR Európa-kupa, azonban a második helyszín egészen mostanáig kérdés tárgyát képezte. Korábban arról szólt a fáma, hogy a kérdéses májusi időpontban valamelyik holland versenypályán teheti tiszteletét a mezőny, azonban a hétfői bejelentésből kiderült, hogy a következő állomás a németországi Hockenheimring lesz, ahol május 24-e és 26-a között rendezik majd meg a második versenyhétvégét.

Ezzel hatra nőtt az F1-es versenyhelyszínek száma, a Hungaroring, a Circuit de Spa-Francorchamps, a Red Bull Ring, valamint a barcelonai és a monzai pályák után, amik mellett egy másik német aszfaltcsík, az oscherslebeni is a naptár része.

Ennek értelmében a TCR Europe-nak és a GT Opennek négy közös versenyhétvégéje is lesz 2019-ben: Spában, Barcelonában, Monzában és Németországban.

„Hockenheim nagyszerűen egészíti ki a már így is varázslatos versenypályákból álló listát, amely a TCR Europe naptárját adja. Németországban nagy népszerűségnek örvend a TCR, így biztosak vagyunk abban, hogy a hockenheimi esemény nagyon sok rajongót csalogat majd ki a pályára, továbbá a TCR Germany-ben versenyző csapatok és pilóták közül is meghívunk néhányat, hogy megméressék magukat” – kommentálta a hírt a promóter, Paulo Ferreira.

A TCR Európa-kupa 2019-es versenynaptára:

  • április 27-28.: Hungaroring (+: TCR Benelux, kelet-európai TCR)
  • május 24-26.: Hockenheimring
  • június 8-9.: Spa-Francorchamps (+: TCR Benelux, TCR UK)
  • július 13-14.: Red Bull Ring (+: kelet-európai TCR)
  • augusztus 3-4.: Oschersleben
  • szeptember 21-22.: Barcelona (+: TCR Benelux)
  • október 12-13.: Monza (+: TCR Benelux, kelet-európai TCR)

Megérkeztek az első fecskék – Yvan Muller csapata és egy korábbi WTCR-pilóta is Európában folytatja

Jelen állás szerint hat versenyző kiléte ismert a TCR Európa-kupa idei mezőnyében. A bejelentések sorát a Target Competition kezdte meg: az egy hétvégéből álló 2017-es szezont csapatbajnokként záró olasz csapat két Hyundait fog indítani, méghozzá egy svéd testvérpárral, Andreas és Jessica Bäckmannel a volánnál. Bäckmanék a tavalyi év folyamán a skandináv és a brit TCR-ben versenyeztek, mindketten a WestCoast Racing Volkswagenjével, igaz, Andreas a crofti fordulón egy Hondával állt rajthoz.

2018_tcr_photo_news_570.jpg

Andreas harmadik lett a TCR UK-ben egy futamgyőzelemmel, a skandináv bajnokságban a 14. pozícióban zárt, míg Jessica a brit szériát negyedikként fejezte be, Skandináviából pedig egy összetett-18. hellyel távozhatott. Azonban a testvéreknek már az Európa-kupa mezőnye sem jelent ismeretlen közeget, mivel 2018-ban indultak a barcelonai szezonzárón.

„Amikor nekivágtam a 2018-as szezonnak, sosem gondoltam volna, hogy egy évvel később az egyik legjobb csapatnál és Európa legjobbjai ellen fogok versenyezni. Izgalmas lesz megkezdeni egy új szezont és az eddiginél is többet fejlődni versenyzőként” – kommentálta a hírt Jessica.

„Az elmúlt évek eredményei megmutatják, hogy valóban egy olyan csapatról van szó, amivel érdemes számolni az előttünk álló idényben. A 2018-as szezon folyamán tett erőfeszítéseimmel pedig felülmúltam a várakozásaimat, és már izgatott vagyok amiatt, hogy lássam, mit hoz a következő szezon” – fogalmazott Andreas.

50192570_1197398123743179_2511381293388791808_n.jpg

Denis Dupont személyében meglett az első áldozata az új WTCR-szabálynak, miszerint egy csapat maximum kettő, egy gyártó pedig maximum négy autóval képviseltetheti magát a világkupában, ugyanis ez nyilvánvalóan a Comtoyou Racing négyfős felállásának megbomlását eredményezte többek között. A belga csapat pedig úgy döntött, hogy két Audit indít idén az Európa-kupában, amiket Dupont és Gilles Magnus fognak vezetni, az RACB, a belga autósport-szövetség támogatásával.

„Nem könnyű a helyzet, de mégis motiválóan hat rám. Néhány legendás és rendkívül gyors pályán is fogunk versenyezni, amik elvileg fekszenek az Audinak” – mondta Dupont, aki tavaly két dobogóval és hét pontszerzéssel zárta a WTCR-szezont. – „Feltételezem, hogy a többi túraautó-bajnoksághoz hasonlóan itt is nagyon erős lesz a mezőny, annak a ténynek pedig nem lesz jelentősége, hogy nem ismerem az összes pályát. A cél az, hogy ragyogjak, és megnyerjem a bajnoki címet.”

492909a19a489c6946c4baa436ae8fb4.jpg

Gilles Magnus számára ez lesz az első idény a túraautózás világában. A 19 esztendős pilóta az elmúlt éveket különféle együléses nevelőszériákban töltötte: 2016-ban és 2017-ben megfordult a Forma-4-ben és a Formula Renault 2.0 észak-európai bajnokságában, tavaly pedig két versenyen állt rajthoz a Blancpain GT Series Sprint Cup-ban.

„Egy álmom válik valóra, ugyanis kivételes dolog egy nemzeti csapat részének lenni. Szeretnék élni a lehetőséggel, különösen azért, mert idén a célom a tapasztalatgyűjtés. Nincs más célom, mint fokozatosan fejlődni. Emellett Denis Dupont tapasztalatára is fókuszálhatok, hiszen ő lesz a csapattársam a Comtoyou Racingnél” – nyilatkozta Magnus, akinek egyébként van már rutinja TCR-autóban, ugyanis nemrégiben indult a 24 órás futamon Dubaiban egy Audival.

1ed6241cde607ef9ea73fe518995d9b7.jpg

Az M Racing – amely tavaly Yvan Muller csapatát futtatta a WTCR-ben – két Hyundai i30-at állít csatasorba két francia versenyzővel, Nelson Panciaticivel és Natan Bihellel. A csapatfőnöke, Justin Morrine lenyilatkozta, hogy idén, a TCR Europe-ban az lesz a küldetésük, hogy fiatal versenyzőket neveljenek ki toppilótákká.

Panciatici neve azoknak lehet ismerős, akik néhány neve nagyobb érdeklődést mutattak az endurance világa iránt, mivel a 30 éves pilóta különböző szériák LMP2-es kategóriáiban bukkant fel: 2013-ban és 2014-ben bajnok lett az európai Le Mans-szériában, miközben a WEC-ben is eljutott a kategóriagyőzelemig.

„Ez egy nagy változás, de új kihívás után kutattam, és ez a lehetőség az, amely boldoggá tesz engem. Már alig várom, hogy csatlakozzak a csapathoz és megkezdjem az autó feltérképezését” – idézi a TCR sajtóirodája által kiküldött közlemény Panciaticit, aki újonc lesz a túraautózás szakágában. – „A célom az, hogy versenyképes legyek, bár tisztában vagyok azzal, hogy sokat kell tanulnom, ráadásul egy rendkívül versenyképes mezőnyben.”

2019_tcr_photo_news_042.jpg

A raliversenyző felmenővel is rendelkező Panciatici csapattársa a 19 éves Bihel, aki pályafutásának első három szezonját a francia túraautó-bajnokságban húzta le, tavaly pedig az európai Le Mans-szériában versenyzett.

„Nagyszerű lehetőséget jelent az, hogy ehhez a programhoz csatlakozhatok. Picit olyan, mintha visszamennék az első lépésekhez a Supertourisme-ban [a francia túraautó-bajnokságban – szerk.] futott pályafutásomban. Egy pár, LMP3-as autóban töltött szezont követően nem lesz könnyű átszokni a fronthajtású autóra, de hasznot húzhatok majd a csapat tapasztalatából és a legjobb formámat is fogom nyújtani ahhoz, hogy gyorsan felvegyem a ritmust” – mondta Bihel.

Így fest a TCR Európa-kupa 2019-es mezőnye az eddigi hivatalos bejelentések alapján:

  • Comtoyou Racing (Audi): Denis Dupont, Gilles Magnus
  • M Racing (Hyundai): Natan Bihel, Nelson Panciatici
  • Target Competition (Hyundai): Andreas Bäckman, Jessica Bäckman

Fotó: ADAC TCR Germany Media, hivatalos sajtóközlemény, Denis Dupont / Facebook, DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr914595770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása