F1 - PILÓTAKERINGŐ, A SOKADIK FELVONÁS…
Stroll készenlétben, jövőre pedig Pérez visszatér a McLarenhez, a Williamsnél meg 100%-ban orosz lesz a pilótafelállás?

australian_f1_grand_prix_z4ms_nkgmazx.jpg

Egy biztos: az idei őrület bekövetkeztére legalább a Szingapúri Nagydíjig várni kell; miközben az elmúlt napok folyamán nyomon követhetetlenül sok sajtóhír, találgatás látott napvilágot annak kapcsán, hogy miképpen formálódhat a versenyzői piac.

Ahogyan arról már többször is beszámoltunk nemzetközi sajtóértesülésekre hivatkozva, még a 2018-as szezonban dőlhet a dominó a pilótapiacon azt követően, hogy az immár Racing Point Force India néven futó csapatnál már más szelek fújnak, miután az már Lawrence Stroll – a Williams-pilóta Lance Stroll édesapja – tulajdonához tartozik, ugyanis a kanadai multimilliárdos a csőd torkából mentette meg a gárdát. Igaz, ennek következtében a Force India csak új nevezőként és a pontgyűjtést nulláról kezdve folytathatta a szereplést.

lance_stroll_f1_grand_prix_belgium_previews_izbdtkt29zax.jpg

Innentől kezdve pedig már tényleg csak idő kérdése, hogy a Forma-3-as Európa-bajnok kanadai versenyző csapatot váltson. „Jelen pillanatban már készenlétben vagyok, Monzába pedig a megszokott mentalitással fogok érkezni. Feltételezem, hogy még a Williams színeiben fogok versenyezni” – idézte Strollt néhány nappal ezelőtt a RaceFans. A kanadai versenyző kedden már a Force India csapatánál is járt gyárlátogatáson, amelynek során már az üléspróbára is sor került.

Az eredeti elképzelés szerint Stroll már Monzában rózsaszínbe öltözött volna, azonban Esteban Ocon számára túlságos kicsinek bizonyult Stoffel Vandoorne ülése a McLarennél – ugyanis a francia, aki nyíltan is elismerte már, hogy nem lesz sokáig maradása a csapatnál, Wokingban köthet ki. Stroll helyét a Williamsnél pedig annak teszt- és tartalékpilótája, Robert Kubica veheti át, ami azt jelentené, hogy a lengyel a 2010-es Abu Dhabi Nagydíj óta először állhat rajthoz Forma-1-es versenyen.

sergio_perez_f1_grand_prix_belgium_practice_divxcricyqfx.jpg

Lehetséges, hogy jövőre már egy csapatnál fog versenyezni Carlos Sainz és Esteban Ocon?

Mindeközben a 2019-es pilótafelállások kapcsán is vannak zúgolódások. A Sky Sports ugyanis úgy tudja, hogy Sergio Pérez a jövő évben nem a Force Indiánál, s nem is a Haasnál fog versenyezni, hanem visszatér a McLarenhez – a mexikói 2013-ban képviselte a wokingi gárda színeit, miután Lewis Hamilton a Mercedeshez távozott, azonban a már akkor is lejtmenetben lévő csapattal nem tudott maradandót alkotni, így nem volt maradása.

Ugyanakkor nem ő az egyedüli esélyes arra, hogy Carlos Sainz csapattársa legyen a Zak Brown vezette együttesnél: ott van a listán ugyanis Lando Norris. A 18 éves pilóta már évek óta a McLaren-család tagja, s miután tavaly megnyerte a Forma-3-as Európa-bajnokságot, idén pariban van a Forma-2-es bajnoki címért – a britet már el is kezdte próbálgatni a McLaren: az előző héten a Belga Nagydíj első szabadedzésén vihette pályára az egyik MCL33-ast, s erre ezen a héten, Monzában is lehetősége adatik.

sir_mar_williams.jpg

A motorsport.com meg azt rebesgeti, hogy jövőre a Williamsnél 100%-ban orosz lehet a pilótafelállás, mivel az információk szerint 2019-ben Artem Markelov, a Russian Time Forma-2-es versenyzője lehet Sergey Sirotkin csapattársa – az orosz versenyző szerződtetésének útjában ráadásul semmilyen akadály sem lenne, ugyanis már a tavaly második helyével elérte a Forma-1-es szuperlicenchez szükséges 40 pontot.

Markelov Spában azt nyilatkozta a globális szakportálnak, hogy a 2019-es tervek az év végére fognak kikristályosodni, egyelőre még semmi sem mondható 100 százalékosnak. Azonban azt is leszögezte, hogy jövőre vagy a Forma-1-ben fog versenyezni, vagy befejezi, nincs más alternatívája – mindenesetre nem szándékozik még egy évet a Forma-2-ben (korábbi nevén: GP2-ben) lehúzni, ahol a mostani már az ötödik szezonja.

Viszont nem csak az orosz szemezhet a felszabadult Williams-üléssel, hanem a Mercedes is: a hírek szerint ugyanis a csillagmárkás istálló vagy Esteban Ocont, vagy a Forma-2-es éllovas George Russellt be szeretné protezsálni a grove-i csapathoz.

Fotó: Zimbio, FIA Formula 2 Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8414211647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2018.08.30. 12:11:06

Én csak egy valamit nem értek. Mi a halál tökét csinált a Williams eddig?
Stroll család pénze. neves szponzorok (A Martini esetében inkább számkra kellene fizetni a remek dizájnért, plsz a legenda). Egy 10 VB-t nyert csapat, minden idők har,madik legsikeresebb csapata...

tolsó helyen?
Négy ponttal?

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása