A német Auto Motor und Sport jelentései szerint a Red Bull Racing 2016-tól Honda-motorokra válthat, míg a Toro Rosso a Ferrari 2015-ös egységeit kaphatja meg.
Nico Hülkenberg még nem mondott le arról, hogy jövőre megismételje a Le Mans-i 24 órás futamon aratott sikerét, ám a 2016-os verseny pont a Forma-1-es Európai Nagydíjjal egy hétvégére esik, legalábbis jelen állás szerint.
A Mercedes német versenyzője, Nico Rosberg a hétvégén fogja tesztelni a csillagmárkás istálló mexikói pakkját, az egy hét múlva visszatérő helyszínen a magaslati levegő gondokat okozhat.
Bombahírként jött az értesülés, miszerint a Rali VB-n érdekelt Nasser Al-Attiyah a Campos Racing meghívását elfogadva részt vesz majd a WTCC első villanyfényes versenyhétvégéjén Katarban.
Jonathan Neale, a wokingi csapat szakembere elárulta, sikerült megmenteniük a Szingapúrban mindkét autójukat boxba kényszerítő váltókat, melyekről azt hitték, már használhatatlanok.
Gary Anderson, volt autótervező és mérnök az Autosport című lapnak nyilatkozva elárulta, szerinte miért nem hozzák majd a várt előrelépéseket a két év múlva bevetni kívánt "forradalmi" újítások.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szabálykönyve kimondja, hogy egy szezonban maximum 20 futamot szabad csak megrendezni, ám ez nem tetszik a FOM elnökének, Bernie Ecclestone-nak.
A legfrissebb sajtóhírek azt rebesgeti, hogy az Amerikai Nagydíj hétvégéjén a Haas F1 Team bejelentheti, hogy ki lesz Romain Grosjean csapattársa 2016-ban.