F1: Döntöttek a felügyelők Verstappen és Hamilton ügyében

Hosszas tanakodás után a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) végül nem adott helyt a Mercedes felülvizsgálati kérelmének, vagyis immár végleges a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye, nem büntetik meg Max Verstappent.

si202111140508_news.jpg

Még a Formula–1-es Katari Nagydíj csütörtöki médianapja is Max Verstappen és Lewis Hamilton néhány nappal ezelőtti, brazíliai csörtéjétől volt hangos, a versenyfelügyelők azonban sokáig nem szólaltak meg az üggyel kapcsolatban. Végül a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) rövid közleményben tudatta, hogy péntekre napolják a döntést, miután újra meghallgatták a Red Bull és a felülvizsgálatot kérvényező Mercedes képviselőit.

Döntésüket végül a két pénteki szabadedzés között hozták nyilvánosságra a stewardok, miszerint ejtik a Mercedes kérelmét. Ezzel immár hivatalos és érintetlen marad a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye, vagyis a pontversenyben vezető Verstappen 14 pontos előnnyel várhatja a folytatást. Újnak és relevánsnak titulálták a brackley-iek által benyújtott bizonyítékokat, amik a holland fedélzeti kamerás felvétele mellett egy 360 fokos videó felvételeit jelentette, de egyik sem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy változtassanak korábbi álláspontjukon.

A katari hétvégén kívül még két nagydíjat rendeznek idén az F1-ben: közel két hét szünet után Szaúd-Arábiában folytatódik a szezon, majd egy héttel rá, Abu-Dzabiban zárul.

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1016759752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása