WTCR: Ehrlacher a bajnoki címvédés kapujában
WTCR 2021: Adria – 1-2. futam

Lynk & Co-győzelmeket hoztak a túraautó-világkupa olaszországi versenyei, és miután Yann Ehrlacher nyerte az egyik futamot, minden eddiginél közelebb került ahhoz, hogy ő legyen a WTCR első kétszeres bajnoka.

b750571d922c82bd1e0eb7f80ddfb9fb.jpg

A magyar szempontból felemásan sikerült időmérő edzés után két verseny következett a túraautó-világkupa adriai fordulóján. Az első, fordított rajtrácsos futamot ugyan Santiago Urrutia kezdhette az élről, a Lynk & Co uruguayiját lerajtolta Esteban Guerrieri a piros lámpák kialvása után. A Honda bajnokesélyese azonban egy körig sem tudta tartani a pozícióját, az utolsó kanyarban Urrutia visszaelőzte őt.

Főként a helyezkedésről szólt a verseny első fele, majd a kilencedik körben Jean-Karl Vernay folytatta a felzárkózást: a 13. pozícióból startoló francia kemény csatában gyűrte maga alá Nathanaël Berthont. Ezt követően a Comtoyou Racing franciája kemény megmozdulással próbált visszatámadni, de egy még határozottabb mozdulattal, jogosan Vernay kitessékelte őt a pályáról a hajtűkanyarban.

Ezzel párhuzamosan, miközben Urrutia lélegzetvételnyi előnyt épített ki az élen, Tom Coronel érte utol Guerrierit, majd egy jól felépített manőverrel, az 1-es és a 2-es kanyar között meg is előzte az argentin pilótát a másik Audival. Csatájukkal nem mellesleg Michelisz Norbert és Yvan Muller kettősét is magukra húzták, de előzni egyikőjük sem tudott. Az utolsó körben Michelisz csapattársa, a visszavonulásra készülő Gabriele Tarquini megelőzte a listavezető Yann Ehrlacher-t.

fa52e80cd8bf18387eafdbc681514038.jpg

A francia Lynk & Co-pilóta így kiszorult a legjobb tízből, viszont a bajnokság szempontjából előnyös volt, hogy márkatársa, Urrutia behúzta a futamot, aki idei második győzelmét szerezte. Coronel idén másodjára állt dobogóra, míg Guerrieri a dobogó legalsó fokára állhatott „csak” fel a jól sikerült rajtját követően. Michelisz rajtpozícióját megőrizve negyedikként ért célba a Hyundaijal, Muller, Frédéric Vervisch (Audi), Gilles Magnus (Audi), Néstor Girolami (Honda), Vernay és Tarquini tették teljessé az első tíz sorrendjét.

A Zengő Motorsport kvartettjéből Mikel Azcona fejezte be a legelőkelőbb pozícióban az első futamot, tizenkettedik lett. Ami a magyar versenyzőket illeti, sem Tassi Attila, sem Boldizs Bence nem szerzett pontot, a 16., valamint a 18. helyen szelték át a célvonalat.

Az első futam végeredménye:

wtcr_2021_adria_r1.jpg

Rövid szünet után a második futammal folytatódott a program. Ezt az idei első pole-ját bezsebelő Ehrlacher várhatta az élről, aki ezt rajt-cél sikerre váltotta. Sokkal jobban jött el a rajtnál a francia, mint Vervisch, később pedig bő 3 másodperces előnyt autózott ki az üldözőbollyal szemben. A belga így második lett csapat- és honfitársa, Gilles Magnus előtt.

b4a76c6323e6b3f2888e0f185e1ac1b1.jpg

A szűk adriai pályán az első körös pofozkodások jócskán szedték az áldozatok: Mullerrel összeérve Girolami kapott defektet, ahogyan Vernay is a bokszutcában kötött ki, miután letolták a pályáról. A Hyundai pilótája hiába tért vissza később a pályára, nullázott, ezzel pedig az érdemi bajnoki esélyei is lenullázódtak.

Olyannyira, hogy Ehrlacher félig magáénak érezheti az idei bajnoki címet, mivel 35 ponttal előzi Vervisch-t és 36-tal Guerrierit az összetettben, miközben a szocsi szezonzárón összesen 60 pont gyűjthető. Michelisz pedig már matematikailag sem esélyes a vk-győzelemre, de a két pontszerzése után, 134 pontjával a hetedik helyre ugrott fel az egyéni értékelésben.

Michelisz a második futamon egyébként hetedik lett: a rajt után ugyan nyert egy pozíciót, de később azt el is veszítette Tarquini maga elé engedésével. Az olasz viszont ezt követően Guerrierit levadászta, majd Mullert a célig kergette, de a francia végül megtartotta a negyedik helyet.

cbac5c16a82e9fe994d5c60c47478344.jpg

A második versenyen Michelisz mellett Tassi is a pontszerzők ért célba, tizenkettedikként, Boldizs a Zengő-Cupra volánja mögött pedig csak egy hajszállal csúszott le róla, a 16. lett.

A második futam végeredménye:

wtcr_2021_adria_r2.jpg

A 2021-es szezon három hét múlva zárul Oroszországban.

Fotó: Frédéric Le Floc'h, Clément Luck / FIA WTCR Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1716748586

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása