Boldizs: A túlélés a cél a Nordschleifén

Habár már második évét kezdi a WTCR-ben, a Zöld Pokolban inkább az óvatosságra szavaz Boldizs Bence. A Zengő Motorsport versenyzője arról is beszélt, volt-e komolyabb motiváció a megújított edzésterve mögött, illetve hogyan érinti a hétköznapjait a járvány.

45ab541e4f41928bcbf8478ff5d225aa_2.jpg 

Korábban a Braking News Motorsport is beszámolt arról, hogy eddigi legjobb téli felkészülésén van túl Boldizs Bence, aki a holtszezonban öt kilót fogyott. Csakúgy, mint Michelisz Norbert, a Zengő Motorsport felfedezettje is a sajtó rendelkezésére állt a bajnokság szezon előtti videókonferenciáján, így nekünk is lehetőségünk volt kérdezni – többek között az edzésprogramjával kapcsolatos változások hátterében rejlő motivációk kapcsán furdalta oldalunkat a kíváncsiság.

Nehéz a motivációimról beszélni, mivel nincs szükségem extra motivációra, hiszen ez az álmom. Mindig is az volt az álmom, hogy itt lehessek, és kövessem a hősömet, Norbit

– fogalmazott Boldizs kérdésünkre reagálva. – „Ezzel a csapattal óriási lehetőségem van arra, hogy nagy eredményeket érjek el, és szeretném, ha ez nekem is sikerülne, nemcsak a csapattársaimnak. Hozzájuk hasonlóan szeretnék a legjobb tízben lenni, de ehhez nem kell nekem extra motiváció.”

Többször láthattuk az elmúlt hetekben a Hungaroringről bejelentkezni a Zengő Motorsportot, evidens, hogy nem csak fényképezni mentek ki a mogyoródi pályára. „Igen, nagyon jó volt” – felelte annak kapcsán a napokban a 24. születésnapját ünneplő versenyző, hogy találtak-e bármi biztatót a tesztek folyamán. „Jobb eredményeket produkáltunk a Hungaroringen, mint tavaly. A beállításokon szintén csiszoltunk, ezért biztos vagyok benne, hogy sikerült javulnunk.”

02a175390f4c8485e03b6a21062f7b8d.jpg

Boldizs Bence többször is bejutott tavaly a Q2-be, a Hungaroringen a fordított pole-t is elcsípte – idén viszont szintet lépne. | Fotó: Florent Gooden / DPPI (FIA WTCR Media)

Nem volt könnyű helyzetben tavalyi bemutatkozásakor Boldizs Bence, hiszen minimális TCR-es tapasztalattal a háta mögött második hétvégéjén már a Nordschleife várta őt. Értelemszerűen és érthetően óvnia kellett a tavalyi hétvége folyamán a Zengő Motorsport Cupráját, habár kétszer is pontot szerzett – elmondása szerint ez most sem lesz másképp. „Talán nem lesz nagyobb szabadságom. Haza kell hoznom az autót” – reagált felvetésünkre Zengő Zoltán legújabb felfedezettje.

Erre a hétvégére csak annyi lesz a célom, hogy életben maradjak, Estoriltól viszont a Q2-t és a top 10-et célzom meg.

Boldizs az Eurosport Hungary kérdésére reagálva kifejtette, hogy hiányoztak neki a szurkolók a tavalyi év folyamán – korábban Michelisz drukkolt a Hungaroringen, de szeretné már versenyzőként is átélni ezt az érzést. (Amúgy a németországi nyitóhétvégére összesen 10 ezer jegyet értékesítettek a TouringCarTimes értesülései szerint, a belépésnek viszont feltétele a védettségi igazolvány vagy a negatív PCR-teszt.)

De milyen helyzetben van a versenyző a hétköznapokban a járvány által előidézett korlátozások, óvintézkedések közepette? Ennek kapcsán Boldizs elárulta, hogy nehéz kezelni a helyzetet, a Covid-protokoll miatt például el is késett az online sajtóeseményről, ugyanakkor megjegyezte, hogy a védettségi igazolványnak köszönhetően könnyebb utazni Magyarországról. „A hétköznapokban nincs semmi különleges. Otthon edzek, otthon van a szimulátorom is” – tette hozzá.

Nyitókép: Xavi Bonilla / DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9916580140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása