Romló járványügyi helyzet ide vagy oda, úgy tűnik, zöld utat kapott a Portugál Nagydíj.
Hivatalosan megerősített információ ugyan még most sem áll rendelkezésre, szerdán a nemzetközi sajtó – köztük az általában jól értesült RaceFans is – már tényként kezelte, hogy idén is megrendezik a Portugál Nagydíjat, a portimaói pályára május 2-án látogat el majd a mezőny, vagyis az eddig üresen álló, pontosabban megerősítésre váró időpont is gazdára lelt.
Már korábban is felmerült sajtóhír formájában, hogy Portugália visszatérhet a Formula–1-es versenynaptárba, a helyi koronavírus-helyzet romlásával viszont bizonytalanná vált a verseny sorsa. Ekkor felmerült opcióként, hogy két bahreini versennyel indulna a szezon, míg az Ausztrál és a Kínai Nagydíj halasztása után meghirdetett Emilia-Romagna-i Nagydíjat a tervezettnél egy héttel később tartják meg.
Úgy tudni, a Formula–1 Bizottság csütörtöki ülésén a csapatokkal is ismertetik a portimaói versennyel kapcsolatos fejleményeket. Ám kőbe vésni még így sem érdemes, hiszen Portugáliát a vörös zónába sorolja az Egyesült Királyság, vagyis a szigetországból érkezőknek tíznapos karanténba kellene vonulniuk. Portugáliából Spanyolországba eljutni ennél egyszerűbbnek ígérkezik, a közelség miatt vélhetően szünet nélküli követi majd egymást a két nagydíj. Akik pedig visszatérnek az Egyesült Királyságba, tíz nappal az ibériai ország elhagyása után lesz lehetőségük belépni az országba.
Fotó: Racing Point F1 Media
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.