A MotoGP és az IndyCar után négy újabb versenysorozattal bővül az Arena4 kínálata.
Tavaly augusztusban indult el végül a legújabb sportcsatorna Magyarországon, az autó- és motorsport-kínálat szempontjából ráadásul erősen is kezdett az Arena4, hiszen indulásától fogva műsorra tűzte a MotoGP – és vele együtt a Moto2, a Moto3 és a Moto–E –, valamint az IndyCar versenyeit.
Szerdán újabb jó hírrel szolgált a Network4 Csoport portfóliójába tartozó sportcsatorna, az idei évtől a NASCAR, az ausztrál Supercars-bajnokság, a Salakmotor GP, valamint a Superbike- és a Supersport-világbajnokság futamait is közvetíteni fogják, utóbbiról ráadásul a minap derült ki, hogy Sebestyén Péter révén magyar érdekeltség is lesz a mezőnyben, méghozzá egy újonnan létrejött, teljesen magyar csapat színeiben.
Az Arena4 jelenleg a MinDig TV Extra, a Telekom, a Vodafone TV, a PR-Telecom és a Vidanet kínálatában érhető el.
Innentől az Arena4 Braking News Motorsportnak is eljuttatott közleményét idézzük a közvetítéssel kapcsolatos részletekről:
NASCAR
Február 14-én indul a NASCAR, az USA egyik legnépszerűbb autóverseny-sorozata. Az 1979 óta látható televíziós közvetítések miatt a versenysorozat egyre kedveltebbé vált a szponzorok körében is, így az 1980-as évek végére már jelentős üzletté nőtte ki magát. Népszerűsége azóta is töretlen.
Az ARENA4 a NASCAR versenysorozatai közül a legnépszerűbbet, a Cup Series-t fogja közvetíteni hétről hétre a magyar autósport-fanatikusok legnagyobb örömére. Az idei évadban várhatóan 36 fordulót rendeznek majd, ezek mind láthatóak lesznek az ARENA4 műsorán. A futamok kommentátorai Kun „Maka” Zsolt és Parrag Zsombor lesznek. Az első futamot, a legendás Daytona 500-at február 14-én rendezik a Daytona International Speedway pályán, ahová normális esetben több mint 100 000 néző szokott kilátogatni, de a koronavírus-járvány ezt is felülírta, így nézők csak korlátozott számban vehetnek részt a versenyen. A futam magyar idő szerint vasárnap este 20:30-kor kezdődik.
Ausztrál Supercars-bajnokság
Február 27-től ismét látható lesz Magyarországon az ausztrál Supercars Championship, a világ leggyorsabb túraautó-bajnoksága. A versenysorozat különlegessége, hogy három különböző típusú versenyt rendeznek, SuperSprint futamokat (100-200 km közötti távokon), utcai SuperStreet versenyeket (250 km) és páros Enduro versenyeket (évente általában hármat, de idén csak egy lesz), melyeken váltott versenyzők vezetnek egy-egy kocsit – Bathurstben pl. 1000 kilométeren át. Az idényben 12-13 versenyhétvégére kerül sor, két-három futammal hétvégenként, melyeket az ARENA4 közvetít majd Kun „Maka” Zsolt tolmácsolásában és Baski Dávid szakkommentár részvételével.
Salakmotor és Superbike
Április 24-től salakmotor is látható lesz az ARENA4-en két versenysorozattal (Speedway GP és GP of Nations). A sportág rajongói tavaly nem láthattak futamokat magyar kommentárral, idén ismét fognak, márpedig 13-at, melyeket Kerek István fog kommentálni.
Szintén április 24-én érkezik a Superbike- és a Supersport-vb 12-13 versenyhétvégével. A Superbike World Championship (röviden SBK, World Superbike, WSB, vagy WSBK) egy pálya motorsport széria. A Dorna másik kiemelt sorozata a MotoGP után, a különbség az, hogy a motorok sokkal közelebb állnak a sorozatgyártású modellekhez, mivel azokra épülnek. Az ARENA4 mindemellett a Supersport World Championship futamait is közvetíti, amelyben legnagyobb örömünkre magyar csapatért és versenyzőért szurkolhatunk ugyanis a Racing Team Hungary színeiben Sebestyén Péter látható majd egy Yamaha YZF R6 nyergében.
Fotó: Team 18, Honda Racing Corporation
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.