Stefano Domenicali, a Formula–1 újonnan kinevezett elnök-vezérigazgatója a jövőben csökkentené a versenyek számát, több futamot pedig rotálna.
Január 1-jén vette át a stafétabotot Chase Careytől a Ferrari korábbi csapatfőnöke, Stefano Domenicali, aki a Sky Sports F1-nek adott interjújában mesélt elképzeléseiről. Domenicali mindenekelőtt az idei, rekordszámú, 23 versenyből álló versenynaptár helyzetéről beszélt a pandémia vonatkozásában. Elmondta, „a rendelkezésre álló információink alapján mindenki azt szeretné, ha a folytatásban már terv szerint tudnánk haladni”.
Még az új év hajnalán jelentették be, hogy a koronavírus-járvány terjedése és az azzal összefüggésben hozott további szigorítások miatt el kellett halasztani az Ausztrál és a Kínai Nagydíjat, ennek ellenére még márciusban, a Bahreini Nagydíjjal elindulhat az év. „Természetesen kellőképpen rugalmasnak kell lennünk ahhoz, hogy megértsük, az év első felében még előfordulhatnak olyan versenyek, amik zárt kapuk mögött vagy korlátozott nézőszám mellett rendezhetünk meg” – tette hozzá, gondolatait a RaceFans szemlézte.
„Amit biztosan tudok, hogy támogatóink és szurkolóink szeretnének meggyőződni arról, hogy valóban lesz szezon” – folytatta. Domenicali elárulta, hogy vannak biztonsági tervek arra az esetre, ha további versenyek is térdre kényszerülnének a koronavírus miatt, ahogyan az a napokban már fel is merült, többek között a Monacói Nagydíjjal kapcsolatban. – „Vannak tehát lehetséges alternatíváink, de mi sem tudunk többet annál, mint amit már megosztottunk. Hazudni pedig nincs okunk.”
Ezek után tekintett a távolabbi jövőbe, s amíg az elmúlt években a Liberty Media a versenynaptár bővítésén fáradozott nagy erőkkel, addig Domenicali rövidítene az éves menetrenden, és más változásokat is belebegtetett. „Olyan helyzetbe kerülhetünk, amikor lehet, hogy el kell hagynunk néhány versenyt, bizonyos nagydíjakat rotálhatunk, különböző területekre fókuszálhatunk. Terveink között szerepel, hogy ezt idén alaposan átgondoljuk, felkészülve arra, hogy idővel az élet visszatér a régi kerékvágásba” – részletezte elképzeléseit.
Fotó: XPB / James Moy Photography (Renault F1 Team Media), Lamborghini Media
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.