F1: Bemutatkozott az Alpine és Alonsóék új autója

Csütörtök reggelre Alpine-ná alakult a Renault, a franciák pedig bemutatták Fernando Alonsóék idei autójának festést – legalábbis annak egy átmeneti változatát, ami okozott némi meglepetést.

alpine_sport_cars_1600x900_1.jpg

Ahogyan arra számítani lehetett, csütörtök reggel csapatával együtt 2021-es festését is bemutatta az Alpine, miközben a Renault-csoport vezérigazgatója, Luca de Meo a vállalat stratégiai tervét ismertette. Ennek alapján a Renault sportmárkája azt tűzte ki célul, hogy 2025-re nyereséges legyen, a Renault-csoporton belül pedig afféle „avantgárd” márkaként foglaljon helyet – ezzel összefüggésben bejelentették, hogy a franciák a Lotusszal közösen fejlesztenek majd egy új, teljesen elektromos sportautót.

Ami pedig a festést illeti, a korábbi várakozásokkal ellentétben nem a kék, hanem a fekete adja az autó alapszínét, melyen természetesen a francia trikolór is megjelenik. Laurent Rossi, az Alpine újonnan kinevezett főnöke ugyanakkor hozzátette, még csak egy ideiglenes külsőt tártak a nyilvánosság elé, a jövő hónapban teljes egészében mutatkozik be az A521, amit ebben a szezonban a kétszeres világbajnok Fernando Alonso és Esteban Ocon fog vezetni.

A Renaulution – ahogy a francia márka kommunikálja a szervezeten belül zajló változásokat, a Renault és a forradalom szavakból alkotott szójátékkal – tehát elkezdődött, ennek jegyében a csapatbemutatót előtt a közösségi felületeken is átkeresztelték a Renault-t Alpine F1 Teammé. Az Enstone-ban székelő gárda párizsi bemutatóján azonban Davide Brivio érkezését (még) nem jelentették be – a Suzuki MotoGP-alakulatát elhagyó csapatfőnök a cégcsoporttól távozó Cyril Abiteboul helyét vélhetően átvevő Marcin Budkowski felettese lehet.

Fotó: Alpine

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9416387980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása