A Stroll-ügyről nyilatkozott a Racing Point csapatvezető-vezérigazgatója, elmondása szerint megtévesztőek voltak a kanadai pilóta tünetei. A csapat ennek ellenére nem úszta meg a dorgálást, az FIA pedig a tesztelésen is szigorított.
Lance Stroll nem tudott rajthoz állni a két héttel ezelőtti Eifel Nagydíjon, gyomorbántalmakra hivatkozva lemondta a részvételt. A jelenleg is készenlétben lévő Nico Hülkenberg helyettesítette a kanadai versenyzőt a Nürburgringen, akiről utólag kiderült, hogy pozitív koronavírus-tesztet produkált a verseny estéjén. Ennek megfelelően Stroll tíz napig svájci otthonában tartózkodott karanténban, ráadásul édesapjánál, a csapattulajdonos Lawrence Strollnál is kimutatták a fertőzést.
A Stroll-ügy ugyanakkor súlyos kérdéseket vet fel annak kapcsán, valóban hatékony-e az F1 és az FIA meghatározott, szigorú protokoll, miután Lance Stroll vélhetően COVID-fertőzöttként járt-kelt a helyszínen. A jövő héten 22. születésnapját ünneplő versenyzőnél enyhe tünetek jelentkeztek, amik alapján az orvosa nem is tartotta szükségesnek, hogy újabb tesztet végezzenek el rajta – csakhogy mindezt egy telediagnózis során állapították meg.
„Lance egy dolgot tett: jelentkezett az orvosánál. Nekem mit kellett volna csinálnom? Ahelyett, hogy Otmarra hallgatott volna, az orvost hívta, mert én nem vagyok az. Egy telefonhívás volt az egész, és ugyanez az orvos vizsgálta meg Lance-t Oroszország után, mivel már ott is voltak gondjai a gyomrával. Akkor leteszteltük egy párszor, majd Lance elment az orvosához Svájcba” – elevenítette fel az ügy hátterét Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatfőnök-vezérigazgatója.
A Motorsport.com-nak adott nyilatkozatában hozzátette, az orvos biztosította arról a csapatot, hogy sem Strollt, sem a csapat akármelyik tagját nem szükséges újra letesztelni. „Ne felejtsük el, hogy a versenyhétvége előtt tesztje negatív lett, akárcsak az Oroszország után elvégzett két tesztje. A tünetek pedig az orosz hétvége után jelentkeztek. Vasárnap újra letesztelték, akkor pozitív lett. Az akkor rendelkezésre álló információink alapján viszont nem volt szükséges. Eszembe se jutott, hogy újra meg kellene csinálni a tesztet” – tette hozzá.
A Stroll-ügy kapcsán felmerült az is, hogy talán a Racing Point nem volt kellőképpen óvatos, Szafnauer azonban tagadta az ezzel kapcsolatos vádakat: „Szeretném mindenki figyelmét felhívni arra, hogy minden más vállalkozásnál többet tesztelünk ezen a bolygón. Nem csak a Formula–1-es csapatokról beszélek, hanem minden cégről a Földön. A gyárban is hetente kétszer tesztelünk minden dolgozót. Már több mint 15 ezer tesztet elvégeztünk, ebből hat lett pozitív.”
„Tesztelünk, és mindenki másnál komolyabban vesszük a vírust. Minden egyes versenyhétvége után újra leteszteljük személyzetünket, így békében élhetnek, hazamehetnek, úgy, hogy nem kell attól tartaniuk, hogy bármit is összeszedtek. Mi vagyunk az egyetlenek, akik ezt így csinálják” – húzta alá a csapatvezető.
A történtek után a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szigorított a tesztelés szabályain, az új rend már a hétvégi Portugál Nagydíjra is vonatkozik. Ennek értelmében csak olyan személy léphet be a paddockba, aki rendelkezik 24 órásnál nem régebbi, negatív COVID-19-teszttel, holott korábban megfelelt az ötnapos eredmény is. A felügyelőtestület ezzel együtt azt is közölte, hogy megrovásban figyelmeztette a Racing Pointot, amiért nem jelezte azonnal Stroll pozitív vírustesztjét.
Fotó: Racing Point F1 Media
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.