A kanadai versenyző vírustesztje az Eifel Nagydíj után lett pozitív, viszont már újra negatív eredményeket produkál, így a hétvégi Portugál Nagydíjon visszatérhet.
Rejtélyes gyomorbántalmakra hivatkozva hagyta ki az Eifel Nagydíjat Lance Stroll, a kanadai pilóta 30 perccel az utolsó szabadedzés rajtja előtt döntött úgy, hogy nem áll rajthoz a Nürburgringen – így a Racing Point ismét Nico Hülkenberget riasztotta helyettesként, csakúgy, mint Silverstone-ban, ahol igazolt koronavírus-fertőzöttsége miatt Sergio Pérez nem vállalhatta a szereplést.
Úgy tűnik, másodjára is hasonló okok miatt kellett beugrania Hülkenbergnek, szerdán ugyanis Instagram-sztorijában közzétett közleménye szerint Stroll vírustesztje pozitív lett az Eifel Nagydíj estéjén. A kanadai hozzátette, hogy most már 100%-osan érzi magát, továbbá sikerült negatív mintát produkálnia, így a hétvégén visszatér a portimaói Portugál Nagydíjon.
Mindkét Racing Point-versenyzőnél kimutatták már a koronavírust idén.
Ahogyan azt akkor a Racing Point is leszögezte, amikor Stroll kidőlt, még negatív volt a COVID-19-tesztje, de már ezt követően, szombat reggel kezdte magát igazán rosszul érezni, így a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) protokollját követve nem tért vissza a paddockba, saját motorhome-jában vonult önkéntes karanténba, majd vasárnap reggel hazarepült.
Miután továbbra sem érezte jól magát, vasárnap este úgy döntött, újabb koronavírus-tesztet csináltat, az pedig pozitív eredményt hozott, mint az másnap kiderült. „A következő tíz napot otthon töltöttem, szerencsére a tüneteim elég enyhék voltak” – jegyezte meg a karanténban töltött napjai kapcsán Stroll az említett, illetve a cikk végén eredeti formájában is olvasható közleményben.
Stroll már Oroszországban sem volt jól.
„Ezen a héten hétfőn újra leteszteltek, az eredményeim ezúttal már negatívak lettek. Nagyszerű formában érzem magam, így már alig várom, hogy visszatérhessek a csapathoz és versenyezzek Portugáliában” – zárta mondandóját.
A RaceFans cikke érdekesség gyanánt a Racing Point-vezérigazgató Otmar Szafnauer korábbi nyilatkozatára emlékeztet, melyben azt mondta, Stroll már Oroszországban sem érezte jól magát, ahol szeptember 27-én versenyzett a mezőny.
Az alábbi képernyőképen angol nyelven is olvasható Lance Stroll közleménye:
Fotó: Racing Point F1 Media
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.