F1: Lawrence Stroll is elkapta a COVID-19-et

A Racing Point szóvivője megerősítette, hogy Lance Stroll és Sergio Pérez mellett a tulajdonos Lawrence Stroll is átesett a koronavírus-fertőzésen.

gp2005_102313_u5i1601-large.jpg

Szerdán közösségi oldalán erősítette meg Lance Stroll, hogy az Eifel Nagydíj estéjén elvégzett koronavírus-tesztje pozitív lett, hétfőn viszont már újra negatív teszteredményt produkált, így arra készül, hogy a hétvégi Portugál Nagydíjon visszatér – a Nürburgringen Nico Hülkenberg vezetett a helyén, gyomorbántalmakra és rosszullétre hivatkozva ugyanis lemondta az indulást.

Néhány órával később a Racing Point közleményben szögezte le, hogy minden szükséges óvintézkedést betartottak a csapatnál, sőt Otmar Szafnauer csapatfőnök-vezérigazgató hozzátette, hogy a 21 éves kanadai orvosa a gyomorbántalmak alapján nem is gyanakodott COVID-19-re, így a tesztet sem tartott szükségesnek – a betegség természete alapján pedig a Nemzetközi Automobil Szövetséget (FIA) sem kellett informálni.

A Crash.net-nek nyilatkozva azonban a Racing Point szóvivője elárulta, hogy nemcsak a kanadai versenyzőnél, hanem annak édesapjánál, a tulajdonos Lawrence Strollnál is kimutatták a COVID-19-fertőzést. Az üzletember tünetmentesen vészelte át a fertőzést, de a protokollnak – így Svájc karanténszabályainak – megfelelően 10 napra karanténba vonult.

A 61 éves milliárdos október 11-én, vasárnap produkált pozitív vírustesztet Svájcba történő hazatérését követően, miután az előző napokban az Aston Martin Egyesült Királyságban található központjában tett látogatást, melyet megelőzően egyébként még negatív volt a tesztje. Utoljára az előző havi Toszkán Nagydíjra látogatott el személyesen Formula–1-es versenyre az idősebbik Stroll, azóta viszont már visszatért a munkába. 

Fotó: Racing Point F1 Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3216250300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása