Boldizs: Erre örökké emlékezni fogok!

Legendás versenyzőkkel, köztük példaképével küzdhetett, majd eddigi legjobb WTCR-eredményét könyvelhette el, mindezt hazai pályán – felejthetetlen napot zárt vasárnap Boldizs Bence.

2bcfe38fadefcd53e4867f13faaf9961_1.jpg

Hazai pályán rég futott ennyire jó hétvégét a Zengő Motorsport: Mikel Azcona (újabb) negyedik helye mellett Boldizs Bence fordított rajtrácsos pole-ja volt a magyar csapat másik fénypontja, ami Gilles Magnus hátrasorolása révén kötött ki az újonc versenyzőnél, aki a 11. helyével amúgy is eddigi legjobb időmérős teljesítményét nyújtotta.

A második futam rajtjánál azonban kiforgatta a kerekeit, így több pozíciót is veszített, később viszont magabiztosan őrizte a hetedik pozíciót, többek között Michelisz Norberttel és Esteban Guerrierivel csatázva, ám Nathanaël Berthon utólagos büntetése révén már egy hatodik hely jelenti eddigi legjobb eredményét a WTCR-ben.

A harmadik versenyen ugyan nullázott Boldizs, elégedett hazai hétvégéjével. „Nem is tudom, mit mondjak” – idézi a 23 éves magyar versenyzőt a TouringCarTimes. – „Természetesen elképesztő érzés volt a pole-ból indulni úgy, hogy Yann [Ehrlacher] és Yvan [Muller] volt mögöttem. A rajt nem volt a legjobb, mert ezekkel az autókkal elég nehéz rajtolni. Sokat kell még tanulnom, a tempónk viszont megvolt.”

45ab541e4f41928bcbf8478ff5d225aa_1.jpg

A hatodik hely az újoncértékelésben egy elsőséget jelentett. (Fotó: Xavi Bonilla / DPPI / FIA WTCR Media)

„A versenyen pedig Norbival és Estebannal csatázta, nagyszerű, hogy ezt két ennyire legendás versenyzővel tehettem meg, főleg úgy, hogy egyikük a példaképem. Próbáltam támadni Norbit, de közben Estebannal szemben is védekeztem az utolsó négy-öt körben. Erre örökké emlékezni fogok!” – summázta élményeit Boldizs.

Bemutatkozó szezonjának eddigi tíz versenyéből hatot zárt pontszerző helyet, a pontversenyben a 18. helyen áll 25 ponttal, amikor még két háromfutamos forduló van hátra a bajnokságból.

Nyitókép: Paulo Maria / DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1316245464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása