Kamion-Eb: Bravúros előzésekkel és dobogóval nyitott Kiss Norbi
ETRC 2020: Hungaroring – 1. futam

Az eső sem állította meg Kiss Norbertet abban, hogy óriási versenyt futva felzárkózzon az ötödikről a második helyre – dobogón kezdett hazai pályán a Révész TRT pilótája.

hp1_9307.jpg

A hűvös, esős időjárásra és a csuromvizes pályára tekintettel sárga zászlós rajttal vette kezdetét a kamion Európa-bajnokság első versenye a Hungaroringen. Az első kört követően a pole pozíciót több mint egymásodperces fölénnyel meghódító Adam Lacko öles léptekkel hagyta maga mögött üldözőit, magabiztos rajt-cél győzelmet aratott a cseh pilóta, aki 24,5 másodperces előnnyel hozta be a Freightlinert.

A verseny első felében a hatszoros Európa-bajnok Jochen Hahn nézelődött Anthony Janiec mögött, de az Ivecóval nem tudott előrébb jönni. A második helyért zajló csata egészen az utolsó körökig vonatozásba torkollott, majd az ötödik pozícióból induló Kiss Norbi két kör alatt megelőzte Antonio Albacetét és Hahnt, utóbbi pedig kőkeményen védekezett a célegyenesben.

Az utolsó körre Janiecet is utolérte a Révész Truck Racing Team versenyzője, megelőzni viszont már nem tudta. A leintést követően azonban 30 másodperces büntetéssel sújtották a franciát, így Kiss Norbi másodikként zárta az első futamot az MAN-nel, a harmadik helyre pedig Hahn került előre. Janiecet végül hetedikként rangsorolták.

Futamgyőzelmével Lacko átvette a vezetést, Kiss viszont továbbra is őrzi második helyét az összetettben, kettejük között három pont a különbség. A fordított rajtrácsos, második versennyel 14:50-től folytatódik a program, amit a kétszeres Európa-bajnok magyar a hetedik helyről kezdhet.

Az első futam végeredménye:

etrc_2020_hun_r1.jpg

KAPCSOLÓDÓ:

Kiss Norbi: Nagyon jó előjel a brnói győzelem

A kétszeres Európa-bajnok magyar kamionversenyző bízik abban, hogy a Hungaroringről már bajnoki éllovasként távozhat, de a listavezető Sascha Lenz távolmaradásával is lesznek ellenfelei.

Fotó: Hilbert Péter / Hungaroring Média

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8316243310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása