Több változás is érvénybe lépett a Belga Nagydíj előtt: visszatérhetnek a csapatok motorhome-jai, ezért nagyobb személyzettel is utazhatnak.
Több hónappal csúszott a 2020-as Formula–1-es szezon kezdete a koronavírus-járvány miatt, de júliusban is csak nagyon szigorú előírások betartásával térhetett vissza a száguldó cirkusz. A kötelező protokoll részévé váltak a zárt kapus versenyek, a szociális távolságtartás, a maszkviselés és az állandó tesztelés. Ezek betartatását segítve száműzték a motorhome-okat a paddockból, helyüket konténerek vették át – úgy tűnik, hogy utóbbi nem marad meg hosszabb távon.
A gpblog.com szúrta ki az Auto Motor und Sport cikkét, melyben a német portál arról számolt be, hogy a hétvégi Belga Nagydíjon a csapatok már ismét hozhatják a „palotáikat”. A magyarázat egészen abszurd: mint kiderült, a konténerbérlés és az ellátás így sokkal költségesebb, mintha a csapatok a saját motorhome-jaikat használnák, továbbá magukat látnák el a hétvégék során.
Hogy megakadályozzák a vírus terjedését, a motorhome-okat felépítő csapattagok nem érintkezhetnek a versenycsapat működését segítő kollégáikkal, igaz, ez így rengeteg extra munkát fog jelenteni, aminek komoly jelentősége lehet úgy, hogy a spái versenyt szünet nélkül követi az Olasz és a Toszkán Nagydíj. VIP- és más vendégeket azonban továbbra sem fogadhatnak a csapatok, talán még így sem jár annyi plusz feladattal a motorhome-ok felépítése, mint a COVID-19 előtti időkben.
A Ferrari motorhome-ja a tavalyi Olasz Nagydíjról. | Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Arról már a Motorsport.com cikkezett, hogy figyelembe véve, hogy a csapatok így már nagyobb térben mozoghatnak, enyhítenek a létszámcsökkentésre vonatkozó szigorításokon. A Nemzetközi Automobil Szövetség koronavírus-kódexe előírta, hogy a csapatok maximum 80 fővel utazhatnak az egyes versenyhelyszínekre – közülük 60-an dolgozhatnak az autón, míg a 20-as keretbe többek a versenyzők, a menedzsment, a fizioterapeuták, valamint a PR- és marketingszemélyzet számít bele.
A motorhome-ok és az önellátás biztosítása érdekében ezentúl minden csapat 90 főt hozhat magával; ezt már a sportszabályzatban is rögzítették, miután a Motorsport Világtanács is áldását adta a módosításra. Másik két szabály is változott a szusszanásnyi szünidőben: az egyik a gumikra, a másik változtatás pedig a tesztelésre vonatkozik.
Mint ismeretes, a késleltetett kezdés előtt elvették a csapatok szabad gumiválasztási jogát, hogy ezzel a Pirelli életét is megkönnyítsék, ráadásul akkoriban még a szezon helyzet is elég bizonytalannak tűnt, eközben mostanra már a teljes évad tervezett menetrendje ismert. Az elmúlt hat hétvégén minden versenyző két szett lágy, három szett közepes és nyolc garnitúra lágy gumiból gazdálkodhatott. A szigorítás továbbra is érvényben marad, de egy olyan kiegészítéssel megtoldották, hogy „amennyiben az FIA másképp nem dönt a gumibeszállító beleegyezésével”. A szakportál úgy tudja, a kiegészítésre a kétnapos imolai hétvége miatt volt szükség, így amennyiben szükségesnek ítélik, a csapatok alternatív allokációkat is választhatnak.
Az utóbbi módosítás értelmében sem aktuális, sem 2018-asnál, de még 2016-osnál régebbi autóval sem lehet tesztelni azokon a pályákon, amik 2019. október 4-e után kerültek be a versenynaptárba. Miután a tiltás most lépett életbe, így sem az Alpha Taurit, sem a Ferrarit nem veszik elő – a két olasz csapat még a szezon előtt körözött Imolában, illetve Mugellóban.
Nyitókép: Getty Images / Red Bull Content Pool
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.